Belföld

Leteremtette a kamara a hálapénzes onkológus ellen fellépést kérő orvosokat

Közölték: anélkül is tudják a dolgukat, hogy nyílt levélben szólítanák fel őket.

Közleményben reagált a Magyar Orvosi Kamara arra, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoport, valamint a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete nyílt levélben kért állásfoglalást a hálapénz követelése miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt orvos ügyében.

A veszprémi orvos – aki életmentő műtétekért 150 ezer, a vizsgálatokért pedig 15 ezer forintot kért betegeitől – hét év börtönt is kaphatott volna, de végül öt év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amit a bíró azzal indokolt, hogy „szakmai tudására” szükség van. A nyílt levél aláírói a kamara Etikai Kollégiumának elnökétől várták, hogy kiálljon az orvosi eskü és a szakma alapvető értékei mellett az ügyben.

Kedd este kiadott válaszközleményében a kamara azt közölte, hogy „vezető testületei tisztában vannak felelősségükkel és a szükséges teendőikkel is”,

anélkül, hogy erre bárkik – főként az orvosi kamara tagjai, az alapvető kamarai szabályokat sem ismerve – nyílt levélben szólítsák fel őket.

A kamara szerint a levél íróinak tudniuk kellene, hogy ilyen esetben nem az etikai kollégium, hanem a bizottság illetékes. Azt, hogy még nem indult etikai eljárás, azzal magyarázták, hogy csak az elmúlt napokban értesültek a hálapénzes orvos ellen született jogerős ítéletről. Emellett megemlítik azt is, hogy „a korábbi politikai döntések miatt nincsenek megfelelő eszközeik arra, hogy kellő időben és erővel tudjanak fellépni a kamara soraiból kivetendők ellen”.

Ugyanakkor az ügyről már a nyílt levél előtt is lehetett olvasni a sajtóban, a Hír TV például múlt kedden felhívta a figyelmet az onkológust elmarasztaló ítéletről – mutat rá a hvg.hu. Éger István, a kamara elnöke ugyanakkor kedden azt mondta: az ítélet óta szerdán ül össze először az elnökség, és várhatóan feljelentést tesznek az etikai bizottságnál az orvos ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik