Belföld

Terrorper: Ügyvédje Ahmedra bízná a gyermekeit is  

A 10 év fegyházra ítélt férfi perében „csak rendőr tanúk voltak”.

Mint korábban megírtuk, a Szegedi Törvényszék a röszkei terrorizmusperben tíz év fegyházra ítélt egy megafonozó szír férfit.  Ahmed H. ügye nemcsak idehaza, hanem nemzetközi szinten is nagy vihart kavart. Most ügyvédje árnyalja a képet egy interjúban.

Amelyik házban alszik, ott én is mernék aludni, és rá bíznám a gyerekeimet két órára a játszótéren, mert tudom, hogy jó kezekben lennének. Sok bűnözővel találkozom, azt hiszem meg tudom ítélni, ki milyen ember. Ő pedig teljesen jó szándékú.

Ezt mondja a friss Magyar Narancsnak Sebők Balázs, Ahmed H. védője arról is beszél, hogy ügyvédként nem beszélhet koncepciós perről, de másodfokon megpróbálja bebizonyítani, hogy

ez az ember nem követett el terrorcselekményt.

A védő az interjúban azt mondja, az eljárás alatt érződött, hogy nyomás van a bíróságon, amit

az ügy súlyával is lehet magyarázni, még sincs mindennap terrorper Magyarországon.

Szerinte végig azt sejtették, hogy Ahmed H. szélsőséges szervezet tagja, vallási fanatikus és radikális, végül az ügyészség mégis kimondta, hogy ők ezt soha nem állították, csak azt, hogy terrorcselekményt követett el. Az ügyvéd hosszan sorolja is a visszásságokat, furcsaságokat (ellentmondásos tanúvallomások, elutasított bizonyítási indítványok, mellőzött elmeorvosi szakvélemény). Szerinte ugyanakkor sokatmondó, hogy a kemény vád ellenére a bíróság enyhe ítéletet „csak” 10 évet szabott ki. Az ügyvéd – az ügyészséghez hasonlóan fellebbez, arra törekszik, hogy teljesen tisztázza védence becsületét. Ezért kérte, hogy idézzék be Ahmed európai, keresztény feleségét is. A szír férfi szerinte teljesen normális, ha ő fanatikus, mert elmegy Mekkába, akkor a keresztény is az, aki elmegy életében egyszer a Vatikánba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik