Belföld

Életfogytiglan helyett tizennégy évvel megúszta a domaszéki taxisgyilkos

domaszéki taxisgyilkosság (Array)
domaszéki taxisgyilkosság (Array)

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a domaszéki taxisgyilkos ítéletét. A férfi első fokon életfogytiglant kapott, csütörtökön viszont tizennégy év év fegyházat. Mindezt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt.

A táblabíróság közölte, “az elsőfokú bíróság ítéletében kimondta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor hatályos Büntető törvénykönyv rendelkezése alapján járt el, és ez helyes is. Ugyanakkor a büntetés kiszabásában ez nem mutatkozott meg. A kilencvenes évek végén érvényben lévő Btk. ugyanis jóval enyhébb büntetést helyezett kilátásba a jelen cselekménnyel szemben, mint a most hatályos Btk.”

Magyarán akkor nem adtak ilyen súlyos büntetést emberöléséért, ezt vették figyelembe. Ezt meg is magyarázzák: az elkövetéskor meglévő enyhébb bírói gyakorlat szerint fiatal felnőtt és büntetlen előéletű vádlottat abban az időszakban nem ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre emberölés megállapítása esetében sem, ha a tettes egy ember életét oltotta ki, és más bűncselekményben a bűnössége nem volt megállapítható. Ilyenkor határozott idejű szabadságvesztés szabtak ki. Ennek mértéke 5-15 évig terjedő szabadságvesztés volt, vagyis a jelen ügyben – tekintettel a bíróság előtti egyenlőség elvére – ehhez igazodva szabták ki a büntetést.

Az ítélőtábla úgy látta, hogy tekintettel az bűncselekmény összes körülményére, például, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy a férfi beismerő vallomást tett, “a maximumhoz közeli 14 év fegyházbüntetés szükséges, egyben elégséges is a büntetési célok megvalósulásához”

Tizenhat év után kapták el

A gyilkosság még 1998-ban történt Domaszéken. Az áldozat egy taxis volt. Az elhagyatott kocsira a Bonyhádhoz közeli Határ-patak partján találtak rá vadászok. A bordó színű Daewoo Nexia utasterében dulakodás nyomai, vérnyomok látszódtak, ezért értesítették a rendőrséget. A nyilvántartások szerint az autó akkor egy 39 éves szegedi taxisé volt, aki előző este 8 órakor indult dolgozni. Kollégái nem sokkal éjfél előtt még látták a kocsijában az újszegedi droszton. A helyszínen talált nyomok alapján a rendőrség emberölés miatt indított eljárást. A holttest csak október 9-én került elő, Domaszék határában bukkantak rá, vagyis 151 kilométerre onnan, ahol autóját megtalálták.

A taxaméter szerint az áldozat a halála napján 11 fuvart teljesített. Amikor a kocsit megtalálták, a napi számláló 151 kilométert rögzített utolsó megtett útként. Az autóval valaki Szegedről egyenesen a 151 kilométerre lévő Bonyhádra hajtott. A bűnügyi technikusok a helyszíni szemlén számos értékelhető nyomot rögzítettek. A nyomozás ennek ellenére sokáig nem hozott eredményt, ezért 1999. szeptember 16-án megszüntették, de továbbra is gyűjtötték az információkat, olyan adatokat kerestek, amelyek a tettes nyomára vezethetik őket.

A férfit tavaly tavasszal fogták el Németországban, pár hónappal később pedig hazahozták.

Kalapáccsal támadt rá

Azóta kiderült, a vádlott 1997 őszén Komlón ismerkedett meg egy diszkóban egy lánnyal, aki éppen csak betöltötte a 16-ot.  A két fiatal között – a lány anyjának tiltása ellenére – szerelmi kapcsolat alakult ki. Eltiltotta gyermekét a fiútól, így miután befejezte az iskolát, elszökött vele.  Előbb Komlón laktak, majd felköltöztek Budapestre, ahol hajléktalanként éltek, a lány koldulásából tartották fenn magukat.

A vádlott eldöntötte,  hogy elmegy a nagyanyjához Békéssámsonra, hogy kiderítse, a szülei hol élnek pontosan. 1998 szeptemberében busszal le is utaztak, és az itt megszerzett információkra alapozva a vádlott úgy döntött, megkeresi a szüleit, akik Domaszéken laktak akkoriban.  A pár szeptember 15-én este érkezett meg a busszal Szegedre, azt tervezték, hogy onnan mennek tovább Domaszékre. Mivel már késő volt, taxit hívtak, de pénze nem volt rá. Úgy döntött, hogy megszerzi a sofőr pénzét, akkor is, ha ezért meg kell őt élnie. A lánynak nem szólt a tervéről.

A taxis azt kiabálta a lánynak, hogy meneküljön

Éjjel 23 és 24 óra között állapodott meg a taxissal.  Beszálltak a kocsiba, a lány a sofőr mellé ült. Útközben a vádlott folyamatosan szóval tartotta a férfit,  majd amikor Domaszék határába értek, megkérte , hogy térjen le a egy földútra, mivel ott lesz a közelben az úti céljuk. Sötét volt, a fiatal ezt használta ki. Elővett egy kalapácsot a táskájából, majd egy hirtelen mozdulattal, legalább közepes erővel fejbe vágta az áldozatot, majd tovább ütötte őt. A sofőr közben azt mondogatta a lánynak, hogy meneküljön el. De ott maradt, félt, és a sötétben nem tudta kinyitni az ajtót.

“A vádlott ezt követően a hátsó ülésről előre nyúlva még többször megütötte a taxis fejét. Amikor a sértett az ütések miatt a kormányra bukott, a vádlott a kocsiból kiszállt, a sértettet kihúzta a kocsiból az autó elé. A lány rosszulléte és a sötétség miatt továbbra sem tudott elmenekülni. A vádlott közben tovább ütötte, leköpte, meg is rugdosta áldozatát. A sértettet legkevesebb 22 ütés érte a fején, aminek következtében meghalt”

A gyilkos ezután átkutatta az áldozat zsebeit, és elvette a pénzét: 4000 forintot, illetve a férfi telefonját. A holttestet a kukoricásba húzta, hogy elrejtse. Ezután a lánnyal együtt elindultak a Dunántúl felé. Végül Bonyhádig jutottak csak, mert a kocsiból kifogyott a benzin. Ekkor a támadó lehajtott a műútról és megállt egy közeli patak mellett. Ott megpróbálta eltüntetni a nyomokat az autóból,  majd egy buszmegállóhoz gyalogoltak, és busszal felutaztak Budapestre. A mobiltelefont eldobták, a pénzt pedig közösen elköltötték.

A táblabíróság döntése jogerős, fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik