Belföld

Luxusautó-vásárlás miatt nyomoznak az adósságban fuldokló Országos Roma Önkormányzatnál

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Balogh János, a nyakig eladósodott Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke egy Audi A4 S Line típusú luxusautóval furikázik, amelyet a szervezet lízingel számára. Ráadásul ehhez a közgyűlés hozzájárulását sem kérték. A Magyar Nemzet keddi számában arról ír, hogy a luxusautó-beszerzés miatt újabb nyomozás indult az ORÖ ellen.

A lap információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya

hivatali visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást. 

A szervezet törvényességi felügyeletét ellátó Budapest Főváros Kormányhivatala is eljárást indított korábban. Balogh János ORÖ-elnök azt állította, hogy a korábbi hivatali jármű rossz műszaki állapota és közlekedésbiztonsági szempontok tették szükségessé, hogy új hivatali autót szerezzenek be. A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból azonban kiderül, hogy ez nem igaz: a korábbi hivatali jármű állapotát október végén mérték fel és azt állapították meg, hogy nincs vele komoly műszaki probléma.

Baloghot egyébként megbízott sofőr szállítja havonta 250 ezer forintért. Ő nem más, mint az elnök veje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik