Belföld

Nyomoz a rendőrség a Pillangó utcai metróbaleset miatt

Eljárást indított a rendőrség a Pillangó utcai metróbaleset miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő délután közölte: az üggyel összefüggésben ismeretlen tettes ellen, vasúti közlekedés veszélyeztetése vétség elkövetésének gyanúja miatt nyomoznak, vagyis gyanúsított egyelőre nincs.

Ahogy arról beszámoltunk, háromnegyed 7 körül két metrószerelvény ütközött össze a Budapest XIV. Pillangó utcai metrómegálló közelében. A Déli pályaudvar felé vezető oldalon az egyik metró utolérte a másikat, és hátulról “belekoccant”. Mindkét jármű szállított utasokat.

Az Országos Mentőszolgálat korábban arról tájékoztatott, hogy a helyszínre esetkocsival vonultak. Végül kilenc embert vittek el a helyszínről, ők zúzódásokat és végtagsérüléseket szenvedtek. 

Metrószerelvények, amelyek összeütköztek a Pillangó utcánál 2016. december 5-én. A balesetben tízen megsérültek. MTI Fotó: Mihádák Zoltán
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: várhatóan kedd reggeltől jár újra teljes vonalon a 2-es metró. Közölte, műszaki hibára utaló jelek egyelőre nincsenek, a fékrendszer minden vizsgán átment, így nem zárják ki az emberi mulasztás lehetőségét sem. A 24.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott:

az egyik legbiztonságosabb közlekedési forma ma Budapesten a metró. Beleértve a 3-ast is.

Közlekedésbiztonsági Szervezet  helyszíni szemléjének megállapításai szerint viszont szerepet játszott a hátsó szerelvény megcsúszása, mert a balesetvizsgálók csúszásnyomokat találtak a vasúti pályán és az ütköző metró kerekein. A vonatok adatrögzítőiből kinyert adatokat várhatóan szerdára értékelik.

Tarlós István szerint az előzetesen megfogalmazott vélemények helyett meg kell várni a vizsgálatok végét a hétfői metróbaleset ügyében, ugyanis egyelőre felderítetlen az oka. Budapest főpolgármestere a Klubrádió kedd reggeli műsorában elsőként sajnálatát fejezte ki és mielőbb gyógyulást kívánt a 2-es metróvonalon történt balesetben megsérülteknek. Tarlós István egyebek mellett elmondta: a baleset ügyében az üzemeltető BKV mellett a közlekedési hatóság is vizsgálatokat végez, a rendőrség pedig nyomoz. Számára az a legkülönösebb a balesetben, hogy az állomáson bent lévő szerelvényt egy másik egyszerűen utolérheti – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik