A helyhatóság honlapján közzétett döntés szerint a bizottság a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogerős ítélete alapján helyezte hatályon kívül a határozatát, és értelemszerűen visszavonta a kitűzött választással kapcsolatban korábban hozott további 29 eljárási határozatát is.
Toma Attila bíró, a Nyíregyházi Törvényszék szóvivője csütörtökön közölte, a bíróság megállapította, eljárási szabályt sértett az érpataki önkormányzat képviselő-testülete, amikor úgy döntött saját maga feloszlatásáról, hogy az ülés előtt nem fogadta el a napirendi pontokat, arról a képviselők nem szavaztak.
Az érpataki választási bizottság a bíróság által megsemmisített képviselő-testületi határozat alapján írta ki az időközi választást, ezért azt az eljárási döntésekkel együtt visszavonta.
A hvb határozata ellen három napon belül a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei területi választási bizottsághoz címzett beadványban lehet fellebbezni.
Az érpataki képviselő-testület szeptember 6-án kibékítetlen ellentét miatt 4:3 szavazatarányban döntött az önfeloszlásáról. A helyi választási bizottság ennek alapján írt ki időközi önkormányzati választást december 11-re, amelyre közben megtörtént a jelöltállítás is. A polgármesteri tisztségre hárman, Szöllősiné Fitos Éva (Magyar Munkáspárt), Orosz Mihály Zoltán (független) jelenlegi településvezető és Simon Barnabás (szintén független) pályáztak, míg a hat képviselői helyért 17-en indultak volna. (MTI)
Kiemelt kép: 24.hu