1968. január 1-jétől vezették be a reformokat, amelyekről a Központi Bizottság már májusban döntött. (Megszűnt például a központi tervutasítás rendszere, több önállóságot kaptak a vállalatok, amelyek működését már a kereslet és kínálat is meghatározta, a fő szabályozó az árrendszer lett és olyan új bérrendszert vezettek be, ami az „anyagi érdekeltség” elvére épült.) A Beszélő a kongresszus jegyzőkönyve alapján idézte Kádár János kongresszusi beszámolóját, amely szerint az átfogó reform célja az erőforrások jobb kihasználása, az életkörülmények javításának meggyorsítása.
A reform lehetővé teszi, hogy a döntési jogkörök jelentős része a kormány és a minisztériumok hatásköréből a vállalatok és a tanácsok hatáskörébe kerüljön… A központi tervezésnek a jövőben is elsőrendű szerepe lesz. A központi tervben kell dönteni a fogyasztás és felhalmozás arányáról, a beruházások fő arányairól, a népgazdasági ágak műszaki fejlesztéséről, a fogyasztási struktúra befolyásolásáról, a nemzetközi munkamegosztásban való részvételünk fejlődésének kérdéseiről, a termelőerők elhelyezésének változtatásairól és a legfontosabb szociális, kulturális és életszínvonalbeli tényezőkről. Az árutermelés és a piac mechanizmusától várjuk viszont, hogy egyes termékek termelése, kínálata rugalmasabban alkalmazkodjék a kereslethez, hogy a vállalatok igyekezzenek a legcélszerűbben felhasználni gazdasági, erőforrásaikat.
Kádár János ostorozta a haszonlesőket. Mint mondta, többen aggódnak, mert egyrészt az életszínvonal emelkedése, másrészt különböző negatív hatások miatt csökken a forradalmi szellem, teret nyer az önzés, a társadalmat az „elpolgáriasodás” veszélye fenyegeti.
A párt a szocialista tudat, közgondolkodás erősítése mellett sokszor szól az anyagi érdekeltségről, sőt a gazdasági mechanizmus reformja kapcsán még növelni is kívánja azt… Más kérdés a kispolgári gondolkodás, a haszonlesés, az önző anyagiasság szelleme. Ez idegen a szocializmustól, ez ellen megalkuvás nélküli, elvi harcot kell folytatni. Megint más kérdés a dolgozók anyagi érdekeltsége a szocializmus építésében, amely a szocialista eszmével és gyakorlattal teljes összhangban van, ezért erősíteni kívánjuk.
Kádár János közölte, hogy támogatni kell minden olyan magánkezdeményezést, ami segíti a szocialista célok megvalósítását, de harcolni kell a kispolgári gondolkodás, a haszonlesés, az önző anyagiasság ellen. A kettő nincs ellentétben egymással.
A lé és a tudat
A gyakorlat ebben a kérdésben is bizonyítja a párt álláspontjának helyességét. Azokban az években, amelyekben a dolgozó tömegek… életszínvonala (…) jelentősen emelkedett, sok százezerrel nőtt azoknak a kommunistáknak – és pártonkívülieknek – a száma, akik (…) anyagi ellenszolgáltatás nélkül, minden szabad idejüket, sokszor egészségüket feláldozva, a szocializmus tudatos építőiként vették ki a részüket legnagyobb társadalmi feladataink megoldásából. Ezekben az években jött létre és vált erős szervezetté a Munkásőrség, amelynek tagjai (…) minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalták és vállalják belső rendünknek, a nép hatalmának, szocialista vívmányainak fegyveres védelmét. Ezekben az években született és vált tömegessé a szocialista brigádmozgalom, a szocializmus tudatos építőinek, élenjáróinak újabb nagyszerű mozgalma.
Ötven éve is téma volt a német választás, amiről Kádár már zárszavában (december 2.) beszélt, jelezve, hogy az NSZK-hoz fűződő kapcsolatokat az új kormány megalakulása nem érinti, illetve a belpolitikában is folytatódik a népfrontos politika. Mivel az MSZMP vezeti a társadalom életét, természetes, hogy a társadalmi életben a párttagok, a kommunisták játsszák a főszerepet.
Ez a kommunisták dicső küldetése, büszkesége és egyben terhe. Kicsit monopólium ez a mi társadalmunkban, de ezt a monopóliumot bárki megtörheti. (…) A másik az, hogy ki van velünk, és ki van ellenünk? Véleményem szerint a mi társadalmi viszonyaink között, a mi államrendünkben, ahol az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem szocialista – még a bankárok is szocialisták nálunk (derültség) –, pártállásra, fajra, nemzetiségre, felekezetre való tekintet nélkül velünk van mindenki, aki becsületes munkával vagy alkotással keresi a kenyerét, mert mint ilyen, részese a nagy munkának, amely a szocialista társadalom felépítéséért folyik. (…)
A nép szigorú munkaadó
Zárszavában Kádár a néppel való összeforrottságról így beszélt.
A nép szigorú munkaadó. Sok munkát ad, sok feje van, mindent lát és mindent követel. Régen szidta az ember a tőkést, harcolt ellene – a dolog egyszerű volt. Most szembejön az utcán egy ember, és megkérdezi: hát maguk ezt miért csinálják így? Még jó, ha megkérdezhetem tőle: kihez van szerencsém? Olyan a mandátumunk, hogy a nép számon kéri tőlünk tetteinket. Az emberek kérdéseire türelemmel válaszolni kell. Most jó a párt kapcsolata a néppel, és úgy akarunk dolgozni, hogy még jobb legyen. Az emberek a jövőben is a pártnak vessék fel a problémáikat, és azokra, amennyiben lehetséges, kapjanak érdemi választ.
Néhány hete hosszan elemeztük, hogy az ‘56-os forradalom brutális leverése után, miként lehetséges, hogy a többség szerint a XX. század Magyarországának legboldogabb időszaka a rendszerváltás előtti világ volt. Csepeli György a Kádárt övező nosztalgiáról lapunknak azt mondta, a jelenség nem egyedi, a posztszovjet térségben elterjedt, mivel a szocializmusnak két megítélése van. Ha mérlegre kerül a szocializmus, a legtöbb embernek az akkori létbiztonság fontosabb, mint a mostani szabadság, ezért a nosztalgia.
