Belföld

Elmarasztalták Morvai Krisztinát, de örül a büntetésnek

Azért indult ellene eljárás, mert megzavarta Budaházy Györgyék tárgyalását.

Elmarasztalta Morvai Krisztinát az ELTE etikai bizottsága – tudta meg a Magyar Idők. A Jobbik EP-képviselője arról tájékoztatta a kormánypárti lapot, hogy a szankció értelmében az egyetem nyilvánosságra hozhatja honlapján az etikai vétség elkövetésének tényét, de csupán 15 napra. Ez feltehetően a legenyhébb kiszabható büntetés, ugyanis Morvai vezetői megbízatásának visszavonását is kezdeményezhette volna az etikai bizottság.

A döntés nem jogerős, de Morvai Krisztina azt mondta, még gondolkodik, hogy fellebbezzen-e, hiszen a szankciónak „kifejezetten örül”.

A politikus egyetemi docensként dolgozik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ahogy korábban megírtuk, azért indult ellene vizsgálat a jogi karon, mert az intézmény szerint az egyetemhez méltatlanul viselkedett Budaházy Györgyék bírósági tárgyalásán. Hiába próbálta a bíró rendreutasítani, ennek nem tett eleget és nem volt hajlandó elhagyni a termet arra hivatkozva, hogy uniós képviselőként védi a mentelmi jog.

Morvai hétfőn azt mondta a Magyar Időknek, hogy a vele szemben hozott határozatban szerepel, hogy az egyetemi polgárok kifejezett kötelezettsége a jogállami értékek védelme, és értelmezése szerint pontosan az számít etikai vétségnek, ha valaki passzívan tűri a jogállamiság durva megsértését. Sőt, kedden kiadott közleményében úgy értékelte a döntést, hogy épp azért marasztalták el, mert „nem volt elég bátor”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik