Belföld

Megütötte és arcon köpte a kalauznőt a monori vonaton, két és fél évre börtönbe megy

kalauz(1)(430x286)(1).jpg (kalauz, kalauz, )
kalauz(1)(430x286)(1).jpg (kalauz, kalauz, )

Gyorsított eljárásban – két napon belül – bíróság elé állítottak egy férfit, aki megütött és leköpött egy kalauznőt a Budapest és Monor között közlekedő vonaton. Az agresszív utast közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében találták bűnösnek, tettéért két és fél év végrehajtandó börtönt kapott.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a monori férfi 2016 novemberében Budapesten a Nyugati pályaudvaron szállt fel a Monorra közlekedő vonatra, de nem váltott jegyet. A szerelvényen a kalauznő kezelni szerette volna a férfi menetjegyét, de az utas hőbörögni kezdett, hangosan szidta a kalauzt. A nő ezután felszólította a férfit arra, hogy a következő megállónál szálljon le a vonatról.

Péteri közelében a kalauznő visszament, hogy meggyőződjön arról, az illető leszáll-e. Az utas azonban ismét kiabálni kezdett vele. Ezt látva egy, a vonaton utazó, szolgálaton kívüli rendőr igazolta magát és rászólt a férfira, hogy hagyja abba a hangoskodást. Ám ő ezzel mit sem törődve arcon köpte a nőt és olyan erővel ütötte meg, hogy a kalauz beleesett egy utas ölébe.

A támadót a rendőr és két férfi utas fékezte meg és amikor a szerelvény Monorra ért, átadták őt a helyszínre hívott egyenruhásoknak.

A bíróság ítélete jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik