Belföld

56 késszúrással ölt Szentendrén, az ügyvédje jogos védelemre hivatkozik

A védelem azt szeretné bebizonyítani, hogy önvédelemből szúrta meg ötvenhatszor barátnőjét a szentendrei gyilkossággal vádolt férfi. Azt állítják, hogy az áldozat is késsel támadt és meg is sebesítette K. Attilát, aki így jogos önvédelmi helyzetben, de tudatborult állapotban ölt. Az orvosszakértő ugyanis talált olyan sérüléseket a férfin, amelyekről nem lehet kizárni, hogy egy védekező mozdulat közben keletkeztek.

A védelem most a lakásban és az utcán talált vérminták elemzését kérte, amelynek a bíróság helyt adott – írja a Bors.

Az ügyet júniusban kezdték tárgyalni. Az érintettek 2014 novemberben ismerkedtek meg egymással. A férfi Angliában dolgozott, ezért ritkán találkoztak. Szerelmes volt a nőbe, közös jövőt tervezett, az asszony azonban elutasította. 2015 márciusában jött haza Magyarországra, látni akarta a nőt, ő azonban próbálta ezt elkerülni – végül mégis belement.  A vád szerint a gyilkosság napján – március 19-én – az asszony késő este ért haza gyermekeivel. A férfi nem sokkal éjfél előtt érkezett, a nő beengedte  a házba. Beszélgettek, majd vitatkoztak. Az áldozat elutasító volt, támadója pedig emiatt dühös lett és legalább ötvenhatszor megszúrta a nőt testszerte, főként a mellkasán, a nyakán ejtett sebeket. Az asszony rövid időn belül életét vesztette.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az áldozatra fia bukkant rá. Az ügyben emberölés miatt indult nyomozás, kezdetben még ismeretlen tettes ellen. A rendőrség később közölte, hogy nem messze a lakástól egy eszméletlen állapotban lévő, sérült férfira találtak, akit a mentők kórházba vittek, ám azt még tisztázni kellett, összefüggésbe hozható-e a bűncselekménnyel. Végül kiderült, valószínűleg ő a tettes. A férfit bejelentés alapján találták meg. Egy közeli házba kopogott be véres ruhában, ekkor már életveszélyes állapotban volt.

A korábbi hírek szerint a férfi magának okozta a sérüléseket, ezt igyekszik most megcáfolni most a védelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik