Belföld

Hisztit vágott le a nemzet esztétája, amikor a javadalmazásáról kérdezték

györgy péter (györgy péter)
györgy péter (györgy péter)
György Péter nagyon megbántódott azon, hogy egy újságíró meg akarta tudni, mettől meddig és mennyiért segített be a Liget Projektnek.

Az Átlátszó minden áron szeretné kideríteni, miért, mikor, mennyiért dolgozott György Péter esztéta, az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék egyetemi tanára a Liget Budapest projektnek. Ugyanis korábban maga György árulta el, hogy a projekt miniszteri biztosa, Baán László foglalkoztatta őt. György az Átlátszónak remek és tömör választ küldött:

A Magyar Narancsnak adott interjúmban közzétettem mindazt, ami a nyilvánosságra tartozik. Amennyiben Ön kétségbevonja a szavahihetőségem, azt sajnálom.

Erre a lap is reagált, mondván szó sincs kétségbevonásról, csak közügyben érdeklődne, György még sértettebb választ küldött. Ebben udvariatlanságnak nevezi, hogy gyanú alá helyezik őt, érthetetlennek tartja a hangot, sőt a jogi indoklás is téves. Miután közölte, hogy többet nem segíthet,

átküldte az újságírónak Örkény István Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is jól megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem című novelláját.

György augusztusban szállt ki a területet védő kopasz verőemberek miatt a projektből. (444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik