Belföld

Fejszével akarta megölni apósát a debreceni férfi

Emberölés bűntettének kísérlete miatt állítanak hamarosan bíróság elé – egyebek mellett – egy férfit, aki a vád szerint fejszével rontott apósának idén februárban Debrecenben. A támadó ellen vádat emeltek, tárgyalását előzetes letartóztatásban várja. Fegyházbüntetést indítványoztak vele szemben.

Apósát hibáztatta

A vádlott együtt élt a férfi lányával, a kapcsolatban gyermek is született. A pár azonban februárban szétment, a fiatal nő elköltözött a kicsivel az egyik rokona debreceni házába, de volt párja többször elment hozzájuk. Március 16-án is meglátogatta őket, de az egykori élettársak összevesztek. A férfi azt mondta a volt barátnőjének, hogy nem tetszik neki az életvitele, amiért az apját hibáztatta.
Még ugyanezen a napon a fiatal nő szülei is látogatóba mentek, de megjelent a vádlott is  a háznál. Követelte, hogy volt élettársa csomagoljon össze és költözzön haza a gyerekkel, de apósa ezt nem engedte és követelte egykori vejétől, hogy menjen el.

A férfi fejét próbálta eltalálni

A férfi azonban dühében fejszével rontott neki, azt üvöltötte, hogy megöli, és a feje felé ütött a szerszámmal, de végül a cserépkályhát találta el. Ezt kihasználva apósa kicsavarta a kezéből a “fegyverét” így végül nem sérült meg.  “Tekintettel arra, hogy a fejsze emberi élet kioltására alkalmas és a vádlott cselekménye során többször is hangoztatta, hogy megöli az apósát, valamint az ütéseket fejre célozta, így szándéka a sértett életének kioltására irányult” – áll az ügyészség tájékoztatásában.

A férfit emberölés bűntettének kísérletén túl felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntettével is megvádolták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik