Honosítási eljárásokkal kapcsolatos vesztegetési ügyben emelt vádat az ügyészség. Három embert állítanak bíróság elé, méghozzá – egyebek mellett – hivatali vesztegetés bűntette miatt.
Az első- és a másodrendű vádlott munka kapcsán ismerkedett meg, de hamarosan barátnők lettek. Előbbi nő ekkor a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyintézője volt, leginkább honosítási eljárások megindításával, illetve az erre irányuló kérelmekkel kapcsolatos ügyintézéssel foglalkozott. Társa pedig idegenrendészeti segítőként járt el külföldi személyek állampolgársággal kapcsolatos ügyeiben. A harmadrendű vádlott az utóbbi nő élettársa volt.
A vádirat szerint a másodrendű vádlott 2013. elején azzal kereste fel az elsőrendű vádlottat, hogy pénzért cserébe – hivatali kötelezettségét megszegve – kedvezően járjon el olyan ügyfelek egyszerűsített honosítási ügyeiben, akik a jogszabályi feltételeknek nem feleltek meg, vagy azért, mert nem jelentek meg személyesen a hivatalban, vagy mert nem beszéltek magyarul.
A megállapodás szerint a másodrendű vádlott a kérelmezőktől körülbelül 250 ezer forintot kért,ebből ügyletenként 10-20 000 forintot, de legfeljebb 50 ezer forintot adott át barátnőjének. A kérelmeket, az egyszerűsített honosítási eljárás megindításához szükséges iratokat a nő az élettársa közvetítésével juttatta el az elsőrendű vádlotthoz, aki megindította az egyszerűsített honosítási eljárásokat.
A vád szerint összesen 19 embert segítettek állampolgársághoz. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést indítványozott velük szemben.