Első fokon életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság azt a nőt, aki két évvel ezelőtt felrobbantotta saját családi házát – számolt be az RTL. A nőn kívül élettársa és akkor kétéves kisfia is életveszélyesen megsérült, a bíró szerint csodával határos, hogy túlélték a robbanást. A nő kezén most is látszanak az égésnyomok.
A bíró szerint a nő készült a robbantásra, gázmérgezéssel foglalkozó internetes oldalakat böngészett, és eltávolította a gázcsövet, hogy a szivárgó gáz berobbanjon. A tető teljesen leégett, az ablakkeretek kiszakadtak, a tűzoltók órákon át küzdöttek a lángokkal.
Az eset még 2014 végén történt, a nőt tavaly májusban vették őrizetbe, azóta előzetesben volt. Tavaly decemberben emeltek ellene vádat emberölés kísérlete miatt.
A pénteki ítéletet remegő lábakkal, sírva hallgatta végig a nő. Felmentését kérte, ügyvédje azonnal fellebbezett, mert álláspontja szerint a cselekményt nem bizonyították kétséget kizáróan.
A per másodfokon folytatódik majd.