Belföld

Tagad a bicskei gyermekotthon igazgatója

Korábban a témában:

Szombaton délelőtt őrizetbe vették, hétfőn pedig elrendelte a bicskei gyermekotthon vezetőjének előzetes letartóztatását a Székesfehérvári Járásbíróság.

Az RTL Klub úgy tudja, a férfi tagadja a bűncselekményt. Az ismerőseinek a bíróság előtt csak annyit mondott,

jól vagyok, ne aggódjatok!

Bárnai Árpád, a gyermekotthon volt nevelője óriási előrelépésnek nevezte, hogy előzetesbe került az igazgató.

Örültem, nagy kő esett le a szívemről. Annak a jele ez, hogy az ügy súlyának megfelelően komolyan veszik a hatóságok

– mondta megkönnyebbülve az RTL Híradójának.

Az RTL Klub október elején az esti Híradójában, majd a Házon kívül című műsorban a bicskei gyermekotthon két volt lakója névvel és arccal vállalt nyilatkozatában azt mondta, az intézet igazgatója éveken keresztül molesztált több rábízott gyereket, őket négy, illetve nyolc éven keresztül zaklatta. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy külső vezető veszi át a gyermekotthon irányítását. A tárca emellett emlékeztetett arra, hogy a gyermekotthonokat működtető Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a gyermekvédelmi gyám jelzése alapján szeptember 23-án szerzett tudomást a gyermekotthonban történt szexuális zaklatás gyanújáról, és azonnal felfüggesztette állásából az intézmény igazgatóját, belső vizsgálatot rendelt el, illetve feljelentést tett a rendőrségen.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Budapest, 2018. szeptember 22.
Résztvevő pihen a katasztrófavédelem országos lépcsőfutó bajnokságán a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületének lépcsőházában 2018. szeptember 22-én. A rajthoz álló tűzoltóknak teljes felszerelésben kellett teljesíteni a huszonkét emeletes versenytávot.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.