Vizsgálják a nyomozók, hogy megváltoztatta-e a külsejét a Teréz körúti robbantó. Nem tartják kizártnak ugyanis, hogy az ismeretlen merénylő kitömte a ruháját és nagyobb cipőt vett fel, mint az a helyszíni nyomok és a felvételek alapján sejthető. Információnk szerint a rendelkezésükre álló videók alapján gyanússá vált például a támadó járása.
A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu-t arról tájékoztatta, hogy a legfrissebb – hétfői – adatok szerint az elkövető felkutatása céljából létrehozott oldalon már 53-ra emelkedett a feltöltések száma, míg a lakossági bejelentések száma jelenleg 774.
Nagy Andreától megtudtuk azt is, hogy továbbra sem jelentkezett az a biciklis, aki ott volt a helyszínen a robbantás előtt és akit tanúként szeretnének meghallhatni. „Továbbra is kérjük, hogy a képen szereplő kerékpáros, illetve az a személy, aki információval rendelkezik a robbantással vagy az elkövető személyével kapcsolatban, és eddig nem tette, jelentkezzen a korábban közzétett elérhetőségek valamelyikén” – olvasható az ügyészségi tájékoztatásban.
Korábban elsősorban azt nőt keresték, aki a robbanás előtt elsétált a járőrök mellett. Nem sokkal azután, hogy közzétették a felhívást, úgy értesültünk, a szemtanú már jelentkezett is. Az információt másnap az ügyészség megerősítette. Őt tehát szinte azonnal meg tudták hallgatni, a kerékpáros jelentkezését viszont több mint két hete hiába várják.
De – ahogy azt írtuk is – nem csak velük beszélnének a nyomozók, hanem mindenkivel, aki feltűnik azon a biztonsági kamera által készített felvételen, amelyen a robbantás és az azt megelőző 18 perc látható.
A robbantóról már két hete elérhető egy másik, lényegesen jobb minőségű videó is: