Belföld

“Takarodj ki a p*nánkból!” – az abortusztörvény ellen tiltakoztak

“Takarodj ki a p*nánkból!” – az abortusztörvény ellen tiltakoztak

Száz dühös nő, húsz kép. A lengyel abortuszőrület ügyében tüntettek a budapesti nagykövetség előtt.

Fekete hétfőként emlegetik Lengyelországban október harmadikát: nagyon úgy tűnik, hogy átmegy az a törvénymódosítás-tervezet, amely gyakorlatilag megtiltaná a nőknek, hogy elvetessék magzatukat, még akkor is, ha nagyon beteg, nemi erőszakból származik, vagy az anya életét veszélyezteti. Ez a három kivétel eddig legalább élt, bár rengeteg civil szervezet, és persze maguk az érintettek még ezt a kompromisszumos megoldást is túl szigorúnak érzik. A helyzetről sokat elmond, hogy az új tervezet még a püspöki kar szerint is durva.

Szolidaritásból a budapesti lengyel nagykövetség előtt tiltakozott száz-százötven aktivista, többségében nők, köztük sokan lengyelek, de legalábbis külföldiek. Tüntettek a szexmunkások jogaiért is – őket különösen sújtja a jelenlegi szabályozás is -, de az egész alapvetően arról szólt, hogy ne a (férfi) politikusok mondják meg, mit csinálhat egy nő a testével. Előkerült a híres KDNP-s témájú sláger refrénje, a mozgalom jelképe: a vállfa (amivel a zugorvosok végezték a házi, illegális abortuszokat), vagina került a járdára, végül pedig együtt skandálták a címben idézett mondatot. Képek.

24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
24.hu / Neményi Márton
Olvasói sztorik