Magyarországot tranzitútvonalként használták, de egy városban sem építettek ki bázist a brüsszeli és párizsi merényletekben közreműködő terroristák – nyilatkozta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői zárt ülése után Molnár Zsolt, a testület szocialista elnöke.
A terroristagyanús emberek, illetve későbbi terrormerényletek elkövetői a menekülthullámot kihasználva, az embercsempészek közreműködésével jutottak Európába és Magyarországra. Ugyanakkor hozzátette: a terroristák Magyarországon
Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke viszont azt mondta: már tizennégy terroristáról derült ki, hogy Magyarországon szervezkedett, és logisztikai központként használta Budapestet.
(MTI)