Belföld

Áderrel nem tudta kimondatni az M1 riportere, hogy nemmel kell szavazni vasárnap

Áder János meghívták az M1-be, hogy beszélgessenek vele egy kicsit a vasárnapi népszavazás előtt. A köztársasági elnök a szokásos közmédiás kérdéseket kapta menekültügyben, de válaszai nem a köztévés füleknek már ismerős “migránsozással” voltak tele.

Kerülte a referendumról szóló első kérdést is, inkább messzebbről indított és a klímaváltozás problémájáról beszélt. Adatokkal is bombázott, egyik ilyen volt, hogy az ENSZ 2015-ös jelentése szerint, 2015-ben már 65 millió ember volt úton a világon.

A probléma nem fog megoldódni, velünk marad a következő évtizedekben is

– mondta Áder, miközben a riporternő szerette volna átvezetni őt a terrorizmus és a népszavazás témájának útjára.

Szolidaritás az egyik oldalon, biztonság a másik oldalon.

Szerinte ez nem vagy-vagy kérdés kellene hogy legyen, hanem is-is.

A végén a riporternő már nagyon ki akart húzni valamit Áderből, azt mégse lehet, hogy úgy engedik el az M1 nézőit, hogy semmi útravalót nem kapnak holnapra a köztársasági elnöktől.

Sokan úgy gondolják ez nem politikai és nem nemzeti ügyről van szó. Ön hogyan látja?

– kérdezte a riporter.

Globális ügyről van szó, túlmutat ezen a kérdésen, az imént próbáltam ezt bizonyítani, jött a válasz.

A végén azért annyit elmondott, arra a kérdésre, hogy mit vár a választóktól, hogy bölcs döntést vár.

A véleményüket – bármi legyen is az – cselekvő módon fejezzék ki”.

– zárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik