Belföld

Orbán tényleg Mengyi torkára tette a kést

És nyiszálja is: a Ház kiadta a korrupcióval vádolt fideszes képviselő mentelmi jogát.

A parlament hétfőn 167 igen, nulla tartózkodás és nulla nem mellett, vagyis egyhangúan kiadta Mengyi Roland mentelmi jogát.

Ahogy korábban, a 168 Óra információira hivatkozva még augusztusban írtuk, egy uniós pályázati csalás miatt távozni kényszerült Köpeczi-Bócz Tamás uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár, és kiderült: az ügyben Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő is érintett.

Mengyi Roland szerint visszaéltek a nevével

A képviselő a cikk megjelenése után azt közölte: az ügyben semmilyen módon nem vett részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek a nevével és a pozíciójával.

„A lelkiismeretem tiszta, készséggel állok minden vizsgálat elé. Amennyiben a nyomozás érdeke úgy kívánja, és az ügyészség ezt kezdeményezi, kérni fogom a Parlamentet, hogy a mentelmi jogomat függessze fel.”

A hetilap szerint egy országos szociális szövetkezeti hálózat létrehozója, E. Zsolt uniós pénzekre akart pályázni, és barátain keresztül eljutott Mengyihez. A fideszes képviselő a pályázni vágyókat összehozta egy pályázatíróval, B. Szilviával, aki később elárulta: miután elnyerik a támogatást, a felét vissza kell fizetniük.

Azt is írták: a vallomások szerint Mengyi Rolandot „Voldemort nagyúrnak” kellett szólítani.

Mivel vészesen közeledett a határidő, amíg el kellett költeni a 2007-2014-es uniós ciklus támogatási keretösszegét, addig egyszerűsítették a pályázatot, amíg a pályázók körét húsz szövetkezetre csökkentették. A pénzt hálózatépítésre kapták volna, és ekkor már nem a megítélt összeg felét, hanem 90 százalékát kellett volna visszautalni.

Kilenctized

Az iratok szerint a képviselő a pályázókat azzal próbálta nyugtatni, hogy hosszú távon terveznek velük, a következő költségvetési ciklusban már akár kétmilliárd forintra is pályázhatnak, és annak már csak tényleg a felét kell visszaadniuk.

A 168 Óra iratokra hivatkozva azt állította, hogy az egyik találkozón a képviselő „a bizalom fontosságáról” beszélt a szociális szövetkezetet irányító E. Zsolt barátjának, B. Tibornak. Ezt a bizalmat B.-nek ötmillió forint „alkotmányos költség” letételével kellett volna megalapozni. Ezután E. is találkozott Mengyivel, aki már tízmilliós „alkotmányos költségről” beszélt neki – ez szerepel a jegyzőkönyvekben.

Köpeczi-Bócz Tamás irodájában már házkutatást is tartottak a rendőrök az ügy miatt, és iratokat foglaltak le a NAV nyomozói.

Tiló

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfőn egyhangú szavazással a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a parlamentnek, ezt Vejkey Imre, a testület KDNP-s elnöke közölte a bizottság zárt ülése után tartott sajtótájékoztatóján.

Vejkey Imre a legfőbb ügyész átiratát ismertetve emlékeztetett arra, hogy Polt Péter kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés gyanúja miatt.

Közölte: a bizottsági ülésen meghallgatták Mengyi Rolandot is, aki a testület előtt azt mondta, nem igaz az átiratban szereplő tényállás és kérte a bizottságtól mentelmi jogának felfüggesztését.

A parlament a várakozásnak megfelelően hétfő délután valóban felfüggesztette Mengyi mentelmi jogát.

Lapunk úgy tudja, hogy a “tisztogatásnak” akár további fideszes képviselők is áldozatul eshetnek.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik