Két éve lakott otthonában az a házaspár, akiket augusztus 31-én meggyilkoltak. A feltételezett elkövetőt elfogták, a gyilkosság után egy órával már Romániában volt – írja a velvet.hu.
A lap úgy tudja, az 54 éves orvosnak három gyereke van egykori feleségétől, de a válás után lelkileg labilissá vált, majd beleszeretett 40 éves áldozatába.
A gyilkos a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórházban dolgozott, amely közleményt adott ki az eset után. Ebből kiderült, a férfi 31-én kezdte meg október 3-áig tartó szabadságát.
A tettesről annyit tudni, hogy biciklivel érkezett a helyszínre, viszont autóval távozott. Egy szemtanú szerint az elkövető ismerhette a terepet, mert nagyon gyorsan elhagyta a helyszínt, úgy, hogy az egyik út le van zárva. Szerinte készülhetett arra, hogyan fog majd elmenekülni.