Belföld

Fordulat a fagyállós gazda ügyében – Felfüggesztettet kapott

Lényegesen enyhítették a vácszentlászlói fagyállós gazdaként elhíresült férfi büntetését. A vádlottat a Főváros Ítélőtáblán csütörtökön – a másodfokú tárgyalás első napján – egy év hat hónap szabadságvesztéssel sújtották, a büntetését pedig három évre felfüggesztették. Végül halált okozó testi sértés bűntettében találták bűnösnek. A döntés jogerős.

Minden azzal kezdődött 2013 októberében, hogy tolvajok jelentek meg a gazda portáján. A vádirat szerint az áldozat október 10. és október 25. között négyszer mászott be a férfi kertjébe, hogy megdézsmálja a meggyborát. A “zsákmányból’” hat litert pénzzé tett, a szomszédjának adta el szerzeményét, egy részét pedig az apjának ajándékozta. Miután a gazda rájött, hogy nagyobb mennyiség hiányzik a italból, úgy döntött, megleckézteti a “hívatlan vendéget”, így október 24-én, a benzinkúton vásárolt 5 liter fagyállót, amiből 1-2 litert beleöntött a hordóba. Azzal tisztában volt, fagyállónak hallucinogén hatása van, illetve, hogy aki elfogyasztja, nagy valószínűséggel hányni fog.

A tolvaj már másnap feltűnt és vitt is a borból, amelyből adott az ismerőseinek is. Ketten enyhe lefolyású etilénglikol-mérgezést szenvedtek, a tolvaj azonban pár nappal később a kórházban meghalt. Róla kiderült, hogy fagyállós ital mellett dizájner drogot is fogyasztott. Ugyan a szer nem súlyosbította a mérgezést, de férfi az együttes hatásuk miatt részegnek tűnt, ezért rokonai elküldték aludni, nem hívtak hozzá időben mentőt.

Az ügyet első fokon a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalta, tettéért hét év börtönt kapott tavaly novemberben. Az első nem várt fordulat ekkor történt: bár a Pest Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés miatt kérte a büntetés kiszabását, a bíróság végül több emberen elkövetett emberölés kísérletében, valamint több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a férfit. Ráadásul eredetileg életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolták meg a borosgazdát, ezt a tárgyaláson felvett bizonyítás eredményeként módosították halált okozó testi sértés bűntettére, amit aztán szintén “lesöpörtek”.

Két nappal később pedig az ügyészség lépte meg a váratlant: a Pest Megyei Főügyészség közleményt adott ki, amelyben azt írták, a vádlott javára jelentettek be fellebbezést a cselekmény téves minősítése és a büntetés enyhítése miatt Akkori álláspontjuk szerint a gazda „szándéka emberölés elkövetésére még eshetőlegesen sem irányult”, magyarán nem akarta, hogy bárki meghaljon. De még ezután is történt meglepetés. A Fellebbviteli Főügyészség ugyanis visszavonta a fenti ügyészi fellebbezést és indítványozta, hogy – bár maradjon a hét év szabadságvesztés – a büntetésének végrehajtási fokozatát az ítélőtábla fegyházban állapítsa meg, vagyis, hogy a börtön helyett egy “keményebbnek” számító fegyintézetben kelljen leülnie a büntetését.

Az ítélőtáblán a védelem jelentős enyhítést kért, az ügyész pedig azt mondta, bár – a védelemmel ellentétben – egyetértenek az elsőfokú bíróság minősítésével és az alsóbb fokú ügyészség enyhítésre irányuló fellebbezését visszavonták, mégis látnak lehetőséget a büntetés enyhítésére. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a vádlott magatartása és a halálos eredmény között egyértelmű okozati összefüggés van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik