“Európai elfogatóparancs alapján keresi a rendőrség a Nyíregyházán elkövetett emberölés feltételezett elkövetőjét” – közölte csütörtök délután a rendőrség. Tájékoztatásukból kiderült, a férfi túlélte a támadást, jelenleg is kórházban van életveszélyes állapotban.
Ahogy arról beszámoltunk, egy középkorú házaspár vesztette életét egy nyíregyházi családi házban szerdán. Úgy tudjuk, közelről lőtték fejbe mindkettőjüket, a támadó gyakorlatilag ki akarta végezni őket. A nő a helyszínen belehalt sérüléseibe, férjét a mentők kórházba vitték. A házban volt egy hét év körüli ikerpár is, őket a férfi nem bántotta, de a gyerekek sokkos állapotba kerültek. A tettes a történtek után beült egy szürke kocsiba és elhajtott.
A rendőrség néhány órával később felhívást tett közzé, miszerint a férfi, akit keresnek Dr. Stamatiu Dan. Az orvos egyébként tüdőgyógyász főorvosként dolgozik Sátoraljaújhelyen. Úgy tudjuk, szerelmes volt az orvoslátogatóként dolgozó nőbe, és nem tudta elviselni, hogy nem viszonozza az érzéseit.
“Láttam, hogy vértócsában úszik a férfi, akkor még élt. A nő mozdulatlan volt, szerintem rajta már nem lehetett segíteni” – mondta egy szemtanú a városi tévének.