Belföld

Ősszel kötik meg a 3-as metró pótlásáról szóló szerződést

Döntött a 3-as metróvonal felújítása miatt szükséges járműpótlás forrásait biztosító rendelkezésről szerdán a Fővárosi Közgyűlés.

A testület a döntéssel felkéri Tarlós István főpolgámestert, hogy figyelemmel a 3-as metró pótlását szolgáló autóbuszokról szóló kormányhatározatban foglaltakra, gondoskodjon az autóbuszos szolgáltatási szerződés kormányhatározatban meghatározott időszakára vonatkozó pénzügyi fedezetének a főváros mindenkori költségvetésében és a Budapesti Közlekedési Központ üzleti terveiben történő szerepeltetéséről.

A BKK július 12-én indította el a 3-as metró felújításának idejére szükséges pótlóbuszok megrendelésére irányuló közbeszerzési eljárást a részvételi felhívás elküldésével.

A részvételi jelentkezések bírálatát a BKK elvégezte, az érvényes jelentkezést benyújtóknak megküldte az ajánlattételi felhívást és az egyéb szükséges dokumentumokat, ezzel megindította a közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszát.

A szerződés megkötésének várható időpontja szeptember vége, október eleje, az esetleges vitarendezéssel, jogorvoslati eljárással nem számolva – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Rámutattak, ahhoz, hogy a nyertes szolgáltató mihamarabb megkezdhesse majd a szükséges előkészületeket, nélkülözhetetlen a BKK részére – a fedezet nélküli kötelezettségvállalást elkerülve – egy olyan, a szükséges forrásokat biztosító fővárosi rendelkezés, amellyel, a kormányzati elvárásoknak megfelelően, a nyertes ajánlattevővel a szerződés megköthető.

A 3-as metró pótlásáról szóló kormányhatározat szerint a kormány költségvetési támogatást nyújt a fővárosi önkormányzatnak a 150 metrópótló busz szolgáltatása megrendelésével járó esetleges többletköltségek fedezetéül.

A javaslat vitájában a szocialista Horváth Csaba és a DK-s Gy. Németh Erzsébet is azon félelmének adott hangot, hogy a fővárosnak jelentős többletköltséget jelent majd a buszszolgáltatás vásárlása. Tarlós István főpolgármester azt hangsúlyozta: semmit nem változott a helyzet, érvényes a kormányhatározat, az államnak minden többletköltséget vállalnia kell. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik