Belföld

Kiesett a fiú a kocsiból, drogdíler bukott le miatta a vevőivel együtt

Bejelentést kaptak a rendőrök kedd este, hogy a IV. kerületben, egy Váci úti parkolóban egy fiú mentőt hívott magához, miután még egy XVII. kerületi pakolóban, kanyarodás közben kiesett egy kocsiból. A mentők kórházba vitték, mint kiderült, könnyű sérülést szenvedett.

A kiérkező rendőrök igazoltatták az autó 18 éves sofőrjét. Zavartan viselkedett, nem véletlenül: a kocsiban 400 gramm marihuána lapult. Az egyenruhások ugyanis – látva különös viselkedését – úgy döntöttek, átvizsgálják a járművet. Kiderítették azt is, kitől vette a fiú a kábítószert. A 24 éves terjesztőt szerdán kora délután kapták el a XIII. kerületi otthonában, a Szekszárdi utcában. A lakásból 215,8 gramm marihuánát, 398 darab extasy tablettát, egy őrlőt, valamint egy digitális mérleget vittek el a nyomozók. Elfogásakor nála volt egy vele egyidős fiatalember is, aki kábítószert fogyasztott, illetve betoppant egy másik huszonéves vevő is. Nála több százezer forint készpénzt és 1,8 gramm kokaint találtak az egyenruhások.

A Szekszárdi utcában lakó fiatalember ellen kábítószer-kereskedelem bűntette, a többiek ellen kábítószer birtoklásának vétsége miatt indult eljárás.

Olvasói sztorik