Belföld

Három hónapra lezárják a Kossuth téri metrómegállót

Kossuth tér (kossuth tér, )
Kossuth tér (kossuth tér, )

A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének egykori székházát mégsem építik át, hanem lebontják, a munkát már szeptemberben megkezdik, de az épület földszintjén található metrókijáratot csak november végétől, december elejétől zárják le, mondta Wachsler Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. A Kossuth tér átépítését összefogó Steindl Imre Program vezetője hozzátette

teljesen nyilvánvaló, hogy amikor ilyen nagy betontömbökkel labdáznak a gépek, akkor egyáltalán senki, egy lélek se lehet ott a metróállomáson és ezért november végétől, december elejétől nagyjából le fogják zárni a metró-állomást. Ez így fog tartani körülbelül három hónapig, ahogy most látjuk. Majd a BKK-val és a BKV-val szorosan egyeztetünk és ők megfelelő időben fogják tájékoztatni az utazókat.

De valószínűleg nem csak a bontás idejére, az építkezés alatt is le kell majd néha zárni a metrókijáratot.

Wachsler Tamás becslése szerint 2018 szeptemberére fejeződhet be az építkezés. Azt is elmondta, hogy a 2-es villamost is érinti majd a bontás, jövő augusztusban azt is le kell majd zárni, mert földalatti folyosót építenek az új irodaház és az Országház között.

(hvg)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik