Belföld

Halálos rablótámadás Gödöllőn – ezt a férfit keresik

Azonosították a rendőrök a csütörtök esti, Gödöllőn történt tragikus rablás feltételezett elkövetőjét – derül ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság péntek délutáni felhívásából. A 35 éves Szénási Lajos ellen körözést adtak ki. Közölték továbbá, hogy az ügyben rablás miatt indult eljárás.

Ahogy arról beszámoltunk, a fiatal nő kocsival érkezett haza, be akart állni, kiszállt kinyitni a kaput, az ajtó erre az időre nyitva maradt. Úgy tudjuk, az eddigi adatok szerint a rabló először hátramenetbe kapcsolt és nagy gázzal elindult. A lány valószínűleg a vezető oldalán ragadhatta meg az autót, és körülbelül 10 métert tettek meg így. Ezután a menekülő hirtelen előremenetbe kapcsolt és nagyjából 20 méter után beleborultak az árokba. A kocsi ráesett a fiatal nőre, aki szörnyethalt. A támadó a történtek után elhagyta a helyszínt. A 24.hu információi szerint a rendőrök késő este, illetve éjjel Gödöllő több pontján járőröztek, megállították az autósokat. A helyszínelés is reggelig tartott.

rablótámadás gödöllőn 3Fotó: 24.hu

A rendőrség hivatalos tájékoztatásában annyi áll, hogy “a gödöllői nő 2016. július 28-án a késő esti órákban állt meg az autójával a házuk előtt, majd kiszállt a kocsiból, hogy a kaput kinyissa. Ekkor a férfi beült az autóba és megpróbált elhajtani a helyszínről. A sértett ezt meg akarta akadályozni, azonban az autó az út melletti árokba sodródott, maga alá temetve a sértettet. A 24 éves nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette”

Halálos rablótámadás Gödöllőn – ezt a férfit keresik 2

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Szénási Lajos tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-2883-as telefonszámot vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

UPDATE: Információnk szerint elkapták a férfit, erről bővebben itt olvashat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik