A Balatoni nyár július 6-i adásában Vida Péter rappelve adta elő az időjárás-jelentést, miközben Rátonyi Krisztina egy Balaton alakú táblával bólogatott és “táncolt” háttérben, írja a Kisalföld.hu.
Annyira váratlan és lehetetlen az egész videó, hogy az ember nézi, és nem tudja mi ez. Nézzétek meg ti is a Médiaklikken 38.04-től, nem fogunk megsértődni, ha beletekertek.
Ha valaki együtt szeretne “rappelni” Vida Péterrel, annak itt a szöveg.
Öm-c-Öm-c,
Ma eleinte felhős lesz az ég a Balaton felett
Fel sziki-szakadozik a felhőzet
Kialakulhat egy-egy zápor zivatar délután
Ne fordulj az észak-nyugatira forduló szél után
Huszonegy-két-há-négy-öt-hat-hét fok körül alakul a hőmérséklet
A Balatonba bemászni ma vérmérséklet dolga
Mert már huszonöt fok a Celsius
Nem is szükséges ide a célzóvíz
Nézzenek minket a maratoni balatoni nyárban
Ez itt a Rátonyi Kriszta – Vida Peti párban
Akciós de balatoni árban
SZEVASZTOK! HÁ!