Belföld

Szijjártóék hétfőn belefognak az európai kabát újragombolásába

Ideje lenne Európában befejezni a britek és a brit kormány folyamatos kritizálását, inkább azon kellene gondolkodni, hogy mit kell megváltoztatni Brüsszelben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap az MTI-nek.

A tárcavezető közölte: hétfő reggel a közép-európaiak megkezdik “az európai kabát újragombolását”, Prágában visegrádi külügyminiszteri találkozó lesz, majd a miniszterek német kollégájukkal egyeztetnek. Ezt követően Varsóban a lengyel külügyminiszter javaslatára összeülnek azon európai uniós országok külügyminiszterei, amelyek nem az alapító tagállamok közé tartoznak. Egyelőre a közép-európai országok részvétele a biztos ezen a tanácskozáson – tette hozzá.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy ideje lenne Európában befejezni a britek és a brit kormány kritizálását, a britek döntését tiszteletben kell tartani, csak ők mondhatják meg, hogy milyen jövőt szánnak Nagy-Britanniának. Ezért haladéktalanul abba kell hagyni európai szinten a britek és kormányuk bírálását – magyarázta.
Úgy fogalmazott, a kilépésről szóló tárgyalásokat illetően “a hisztériát végre magunk mögött kéne hagyni”. Ez nem egy bürokratikus kérdés lesz, ezért a kilépési tárgyalások megkezdésének sürgetése helyett az uniónak azzal kellene tisztába kerülnie, hogy mit is akar képviselni és elérni az egyeztetéseken – mutatott rá. Hozzátette: nem az a lényeg, hogy mikor kezdődnek meg a tárgyalások, hanem az, hogy akkor kezdődjenek meg, amikor az EU már pontosan tudja, mit akar.

Közép-Európa érdekeit kell képviselni

Szijjártó Péter szerint Közép-Európának különösen fontos szerepe van, mert komoly érdekei vannak, amelyeket képviselnie kell a kilépési tárgyalásokon. A közép-európai országoknak nagyon szoros gazdasági együttműködésük van Nagy-Britanniával, továbbá több százezer közép-európai dolgozik az országban – közölte.

Kiemelte: ezért nem mindegy, hogy a kilépési tárgyalásokon a gazdasági kapcsolatokra és az ott dolgozó közép-európaiakra vonatkozóan miként alakulnak a szabályozási kérdések. Mindezért már hétfőn elkezdik a térség országai az egyeztetéseket – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kitért arra: a britek folyamatos kritizálásakor az EU-nak érdemes lenne figyelembe vennie, hogy az unió második legnagyobb gazdasága döntött a kilépés mellett. Vagyis a kritizálás helyett azon kellene gondolkodni, hogy “villámgyorsan mit kell megváltoztatni Brüsszelben” – vélekedett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik