Reggel megírtuk, hogy Dömsödön a tanárok úgy akarták kideríteni ki piszkított a vécé mellé, hogy lehúzták a kislányok bugyiját.
A KLIK sajtóközleményében azt írja, hogy tévesek ezek a sajtóértesülések. Levelükben fertőzésveszélyre hivatkoznak, azt írják
Miután ez még egyszer előfordult, akkor
úgy döntöttek, hogy a gyerekek fehérneműjét ellenőrzik. Az ügyben 3 pedagógus és a telephelyen dolgozó takarító vett részt,
írja a levél.
Ezután jött a szülői bejelentés és megkezdték a vizsgálatot. Azt állapították meg, hogy
a pedagógusok a közalkalmazotti jogviszonyból származó kötelesség vétkes megszegését követték el ,
de szerintük tettük nem volt szándékos, azért tették, mert tartottak a fertőzésveszélytől. Tettüket szerintük megbánták, többszörösen bocsánatot kértek, amit a szülők el is fogadtak.
A pedagógusok elmarasztalása megtörtént, írásbeli megrovást kaptak, a takarítónő szerződését nem hosszabbították meg, írják.
Közleményüket ezzel zárják:
Kérdéseinket levélben elküldtük a Kliknek, várjuk a válaszokat.