Belföld

Lehet, hogy mégsem ússza meg a porschés, aki menekülteknek segítő nőket fenyegetett

Mégsem biztos, hogy megússza a porschés férfi, hogy tavaly megfenyegette a menekültek segítőit. Bár ügyében első körben megszüntette az eljárást a rendőrség, a Legfőbb Ügyészség az eljárás folytatását rendelte el – írja az origo.hu.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2015. szeptember 5-én a menekülők tömegei indultak el gyalogosan a Keleti pályaudvartól a nyugati határ felé. Az autópályán haladókat többen felvették az arra haladó autósok közül. A 24.hu felvette, ahogy egy szlovák rendszámú Porschéból kiugró férfi ordítva arra szólította fel a menekülteket, hogy szálljanak ki az egyik járműből. Az autó vezetőjét és utasait is sértegette, szidalmazta, a kisbusz oldalát többször megütötte. Azzal fenyegetett, hogy kézigránátot dob az utastérbe, ha a menekültek nem szállnak onnan ki. A férfit néhány nappal később kapták el terrorelhárítók.

A rendőrség akkor garázdaság miatt indított eljárást. A GYEM bírálta az enyhe minősítést és kérte a Budaörsi Rendőrkapitányságot, hogy gyűlölet-bűncselekménynek, közösség tagja elleni erőszaknak kellene minősíteni az esetet, mivel alapos a gyanúja annak, hogy az elkövető a menekültekkel szembeni ellenérzése miatt követte el a bűncselekményt. A levélről és az arra kapott válaszról a Munkacsoport is beszámolt. A rendőrség azonban nem változtatott a cselekmény minősítésén, sőt szakmailag elfogadhatatlan érvekkel megszüntette a nyomozást. Ezért fordult a GYEM a Legfőbb Ügyészséghez.

A Legfőbb Ügyészség átadta az ügyet a Budaörsi Járási Ügyészségnek, amely azt írta, hogy a nyomozás iratait felülvizsgálták, de álláspontjuk szerint a cselekményt helyesen minősítette a rendőrség. Gyűlölet-bűncselekmény, közösség tagja elleni erőszak gyanúja nem áll fenn, így nem utasították a rendőrséget a nyomozás folytatására.

Június végén az LÜ azonban mégis hatályon kívül helyezte az eljárást megszüntető határozatot.

 

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik