Belföld

Tarlós: Nem ad hoc liberális karneválok miatt zárjuk le a Szabadság hidat

Tarlos-Istvan(960x640)(6).jpg (Tarlós István)
Tarlos-Istvan(960x640)(6).jpg (Tarlós István)
Organizációs okok miatt szükséges a Szabadság híd lezárása - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken a Hír TV Reggeli Járat című műsorában.

Viszonylag rövid időre, pár hónapra zárják le a hidat, mert fejlesztik a dél-budai villamoshálózatot – mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a fejlesztés során az összes peront is átépítik. Megjegyezte: a fejlesztésnek már régen meg kellett volna történnie.

A Demokratikus Koalíció kritikáira is reagálva Tarlós István úgy fogalmazott:

tehát mi nem ad hoc liberális karneválok miatt zárjuk le a hidat, mint annak idején hetente a Lánchidat Gy. Németh Erzsébet és állandó jellegű társtettesei tették, hanem olyan okból, aminek eredményeképpen a budapestieknek valami hasznuk is keletkezik.

A 3-as metróvonal felújítása alatti járműpótlásról szólva elmondta, a 150 csuklós pótlóbusz csak a metró nyomvonalának egy-egy szakaszán közlekedik majd, és nem az egymástól 17 kilométerre lévő végállomások között. A metróvonal infrastruktúrájának felújítása ugyanis három szakaszban valósul meg, és a buszok a szakaszos kivitelezésnek megfelelően járnak majd – mondta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik