Belföld

Matolcsy egy újabb unokatestvérét mutatta be a parlamentben

Matolcsy unokatestvéréről már többször írtunk, Szemerey Tamás korábban azt mondta, nem baj, hogy rokonok veszik körbe a jegybankot.

Most egy újabb unokatestvér került elő, mégpedig akkor, amikor Matolcsy védeni próbálta magát az MNB pénzköltési ügyében. Bárándy Gergely interpellálta Matolcsy György jegybankelnököt, akinek felemlegette, hogy a MNB-alapítványok által felügyelt pénzek körül hemzsegnek a Matolcsy és Szemerey rokonok, írja a hvg.hu.

Matolcsy erre, úgy reagált, hogy ez csak egy blöff, szerinte támadást indítottak a jegybankelnök ellen. Hozzátette, a részvénykönyvet kell nézni, mert aszerint nem az ő unokatestvére a tulajdonos, hanem “egy másik úr”.

Bárándy arra is rákérdezett, igaz-e, hogy Matolcsy a 8-as számot száműzte a jegybankból, így csak olyan nőt alkalmaz titkárnőnek, aki 1984. augusztus 20-án született. Az MNB elnöke ezt a felvetést bohózatba illőnek nevezte, majd azt mondta

tulajdonképpen Trócsányi László igazságügy-miniszter is unokatestvére a Darányi-Héjjas család révén.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik