Az első negyedévben jelentősen romlott az oktatás színvonalának megítélése a magyar nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók körében: 39 százalékuk fogalmazott meg negatív véleményt, szemben a múlt év utolsó negyedében mért 22 százalékkal, derül ki a K&H Bank fiatalok jóléti indexének első negyedéves adataiból.
A magyar diákok – nappali tagozatos felsőoktatásban tanuló hallgatók – 45 százaléka tervez külföldi munkavállalást, a budapesti diákok között pedig 60 százalék az arányuk. Az aktív keresők mindössze 29 százaléka érzi úgy, hogy megbecsülik a munkahelyén.
Hiányzik a bizalom
Szerkesztőségünkbe eljutatott közleményükben azt írják, hogy a fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, családdal kapcsolatban – vizsgáló K&H fiatalok jóléti indexe az idei év első negyedében +8 ponton állt. Ez jelentős csökkenést jelent a múlt év utolsó negyedévében mért +11 ponthoz képest.
A mutató kedvezőtlen változásában szerepet játszott, hogy többek között az anyagi biztonságról és a lakhatási körülményekről, illetve az oktatás színvonaláról is negatívabban vélekedtek a megkérdezettek. A kutatásban 300, 19-29 éves fiatal vesz részt.
A magyar oktatási rendszerről a megkérdezett diákok – nappali tagozatos felsőoktatásban tanuló hallgatók – többsége, 39 százaléka volt negatív véleménnyel. Az elégedetlenek aránya jelentősen nőtt, a múlt év utolsó negyedévében csak a diákok 22 százaléka tartozott ebbe a körbe.
Az oktatási rendszerrel mindössze minden harmadik diák, azaz 30 százalék volt elégedett. Az állásban lévő fiataloknak pedig 53 százaléka mondott negatív véleményt az oktatási rendszerről.
Menekülés
A kutatásból kiderült, hogy a fiatalok többsége, 70 százalék beszél valamilyen idegen nyelven, és 38 százaléknak van legalább egy középfokú nyelvvizsgája. A különbség a fővárosi és a kisvárosi fiatalok között nyelvtudás szempontjából jelentős: míg a budapestiek 85 százalékának van legalább egy középfokú nyelvvizsgája, a kisvárosi fiatalok között ez az arány már csak 58 százalék.
A külföldi munkavállalás és tanulás lehetősége népszerű a fiatalok táborában. A diákok 27 százaléka tervezi, hogy egy ideig külföldön tanulna, a külföldi munkavállalás lehetősége pedig 45 százaléknál szerepel a tervek között, a budapesti diákok esetében pedig 60 százalék fontolgatja.
A felmérés szerint a diákok inkább vágynak külföldön dolgozni: az aktív dolgozók körében csak 30 százaléknak vannak ilyen tervei.