Belföld

Dúró Dóra marad a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Dúró Dóra (dúró dóra, jobbik, )
Dúró Dóra (dúró dóra, jobbik, )

Megtartja tisztségeit és folytatja eddigi munkáját Dúró Dóra, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A politikus egy más témában tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre arról beszélt, hogy büszke a parlamenti mandátumát visszaadó Novák Elődre, aki értékelése szerint példamutatóan járt el, nem a rossz szándék vezérelte, hanem elveit követte.

Dúró Dóra elhamarkodottnak és méltánytalannak ítélte a frakció és az elnökség eljárását, mint mondta, meggyőződése szerint rossz döntés született, de azt ő és férje is elfogadta.

Saját jövőjéről szólva azt mondta: mind Novák Előd, mind Vona Gábor pártelnök arra biztatta, hogy maradjon tisztségeiben és folytassa munkáját, így mindent megtesz azért, hogy erre képes legyen, írja az MTI.

Vona: nem zászlóégető párt vagyunk 

Novák Előd tudna ártani a pártnak, de most azt mondja, nem akar. Vona nem fél, hiszen a volt alelnök tudomásul vette a döntést és emelt fővel távozott.

Úgy látja, kialakult egy nem helyreállítható bizalmi válság, ezért kellett mennie Nováknak.

Önállóan tervezik a Fideszt leváltani, szerinte erre van is esélyük. Gyakorlatilag és elvileg is kizárhatónak tartja, hogy a baloldali pártokkal együttműködjön.

Ha 2018 nem jön össze és nem lesz kormányváltás, akkor levonja a következtetéseket és lemond.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik