Közélet

Vona: nem zászlóégető párt vagyunk

Novák Elődről emlékezett meg Vona Gábor a Kossuth rádióba. A zászlóégetésről, ami Novák egyik emlékezetes lépése volt, azt mondta, unortodox dolognak tartja, a düh vezényelte őket, ott és akkor a tüntetésen közösen döntöttek erről a lépésről.

Nováknak volt egy másik balul sikerült lépése, méghozzá amikor vésővel ment a Szabadság téri szovjet emlékműnek. Az akciótól Vona nem volt elragadtatva, akkor azt mondta, ha valaki megint kalapáccsal menne neki a szovjet emlékműnek, szólni fog neki, hogy tanuljon Novák hibájából.

Most úgy fogalmazott erről, hogy egy szórólapról tudta meg, mire készül Novák, nem volt már lehetősége leállítani.

Novák Előd tudna ártani a pártnak, de most azt mondja, nem akar. Vona nem fél, hiszen a volt alelnök tudomásul vette a döntést és emelt fővel távozott.

Úgy látja, kialakult egy nem helyreállítható bizalmi válság, ezért kellett mennie Nováknak.

Önállóan tervezik a Fideszt leváltani, szerinte erre van is esélyük. Gyakorlatilag és elvileg is kizárhatónak tartja, hogy a baloldali pártokkal együttműködjön.

Ha 2018 nem jön össze és nem lesz kormányváltás, akkor levonja a következtetéseket és lemond.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik