Belföld

Kútba dobta, betemette a nőt

Egy év kitartó nyomozati munka eredményeként fogták el a 63 éves férfit, aki megölte 55 éves ismerősét.

Tavaly május 4-én rokonai a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon jelentették be az 55 éves nő eltűnését. A nyomozást a gyanús körülmények miatt átvette a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága. Olyan információk merültek fel, hogy az eltűnt nőt B. István salgótarjáni lakos bántalmazta, megölte, majd holttestét elrejtette.

Egy év elteltével, hétfőn a gyanúsított családi házánál egy használaton kívüli, rejtett kútban, földdel betemetve megtalálták és kihantolták a holttestet.

A bűncselekmény elkövetése miatt elfogták, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták a 63 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. B. Istvánt őrizetbe vették, kezdeményezték előzetes letartóztatását – írja a police.hu.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik