Belföld

Az Amnesty International szerint az új alkotmánymódosítás a visszaélés útját kövezi ki

Megírtuk, elfogadta keddi ülésén az Országgyűlés az alaptörvény hatodik módosítását, ami lehetővé teszi az úgynevezett terrorveszélyhelyzet bevezetést.  A javaslatra 153 képviselő szavazott igennel 13 nemmel és 1 fő tartózkodott. A fideszes és KDNP-s képviselők mellett igennel szavazott a Jobbik 24 képviselője is.

Az Amnesty International Magyarország közleményében azt írja, az Országgyűlés túlzottan tág terrorellenes intézkedései a visszaélés útját kövezik ki.

Az Alaptörvény hatodik módosítása, Jeney Orsolya az AI magyarországi igazgatója szerint nagyon aggasztó,

mivel a homályosan és túlságosan széleskörűen meghatározott „terrorvészhelyzet” nevében elsöprő hatalmat adnak a végrehajtó hatalom kezébe.

Hozzáteszik, más országok esetében láthattuk, hogy a nem eléggé körülhatároltan definiált terrorellenes törvények hogyan vezethetnek a hatalommal való visszaéléshez, és hogyan használhatják a kormányok a politikai ellenvélemények és tiltakozások elhallgattatására azokat.

Az Amnesty International felszólítja a köztársasági elnököt és az Alkotmánybíróságot, hogy éljenek törvény adta lehetőségeikkel és gátolják meg a törvénycsomag hatályba lépését.

Az intézkedéscsomag jelenleg az Országgyűlés elnökének aláírására vár, aki várhatóan nemsokára aláírja és elküldi azt a köztársasági elnöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik