Az egykori Újvilág, ma Semmelweis utcában álló épület helyén a XIX. században egy Hild Károly által tervezett földszintes ház állt, melyet 1864-ben előbb az udvar felé bővítettek, 1891-ben pedig új tulajdonosa, báró Pongrátz Matild (Pogány Károlynak, Krassó-Szörény vármegye főispánjának és Vajdahunyad országgyűlési képviselőjének felesége) újabb szintet emeltetett rá. A házat azonban így is hamar kinőtték, így 1903-ban báró kövesgyüri Freystädtler Flóra (1874-194?) vásárolta meg.
A név ma ugyan az emberek jó részének már semmit sem mond, saját korában mégis ő volt a századforduló hírhedt nimfománja (sőt, ‘a Monarchia egyik legrossabb hírű nőszemélye”), akinek a határtalan étvágyát hosszú időn át senki sem tudta csökkenteni. Franciaországból (itt saját villája volt) 1901-ben az általa szervezett orgiák, valamint durva méreteket öltő kábítószer- és alkoholfogyasztása miatt kiutasították, de Magyarországon nem tudták korlátok közé szorítani.
A nőről könyvek egész sora jelent meg (élettörténetét és szerepét a századforduló Magyarországában Kövér György vezette le gyönyörűen – ez az írás itt olvasható), melyek mindegyikében kimerítő részletességgel írták le szexuális kalandjait, vagy épp az általa alkalmazott, mindig működő trükköket. Budapesti és bécsi háza, valamint a neves budapesti hotelek – így a Váci utcai Bristol, vagy az egykori Continental – közt ingázva férfiak százait fogadta, és tette boldoggá. Az 1908-ban saját nevén megjelent Életem, szerelmeim, szenvedéseim címmel megjelent, egyesek szerint kitalált történetekkel teli könyv mellett más írók is meséltek a Flóra-jelenségről, nem ritkán saját személyes élményeiken át.
A ház néhány hónappal a nő megjelenése után újra gazdát cserélt: Engel Mihály bornagykereskedő tulajdonába vándorolt át, aki azonnal lebontatta az egyemeletes épületet, hogy a helyén Vidor Emil tervei szerint elkészülhessen a ma látható, egykor fantasztikusan díszített, ötemeletes, szecessziós bérház, melynek homlokzatát évtizedeken át az ablakok körül futó, szőlőleveleket, mákvirágot, és más növényeket ábrázoló díszítősorok ékesítették, csúcsán pedig egy kezeit épp összekulcsolni készülő angyal alakja volt látható.
A díszek egy része mára megkopott, mások lehulltak a járdára, sőt, az angyal feje is hiányzik, de az épületet néhány másodpercen át nézve még mindig magunk elé képzelhetjük annak egykori szépségét.
Homlokzatához hasonlóan belső tere is megkopott az építés óta eltelt több, mint száztíz évben: a bejárat szintje alatt fél szinttel fekvő belső udvarból nyíló melléklépcsőház például egyenesen szürreális a korlátokra fűzött műborostyánnal, főlépcsőházának és kapujának kovácsoltvas díszei viszont továbbra is a századforduló idejébe repíthetnek vissza.
Az épület hátsó udvarában a Múzeum körút bérházainak egy részéhez hasonlóan szintén van egy darabnyi az egykori városfalból, de – a ház Műemlékem-adatlapján talált 2008-as felhasználói komment szerint – a hátsó udvarban lévő városfalat bevakoltatták, hogy “ne látszódjon az udvar végében az a romfal.”
A felsőbb szintek felé haladva a lépcsőház természetesen egyre világosabbá válik, így jobban látszanak a kovácsoltvas díszek, bár ez sovány vigasz, hiszen az eredetileg minden bizonnyal jóval díszesebb ablaktáblákból már egy sem maradt meg, sőt, egy szakaszon a fali csempéket is hasonló színű festékkel pótolták.
Öt éven át, 1907-1912 között itt élt lovag ehrenburgi Gottschlig Ágost, a Dietrich és Gottschlig Likőr-, Rum-, és Konyakgyár egyik alapítója, Foullon Henrik báró, a Szandrik Magyar Ezüst- és Fémárugyár Rt. kereskedelmi igazgatója, valamint a Beszterce-Naszódi Faipar Rt. igazgatója, de a tízes években itt kapott helyet a Laurin-Klement autógyár (a Skoda elődje!) magyarországi képviselete és raktára, a harmincas években a Honszeretet társadalmi egyesület hivatalos helyisége, valamint a Bajcsy-Zsilinszky Endre által vezetett az Előörs című lap szerkesztősége is.
A hetvenes években a Budapesti Építők SC központja, a rendszerváltás utáni években a Pilisi Siklórepülő Egyesület, majd a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület klubhelyisége és egy szőrmeüzlet működött itt – utóbbival esett meg az eset, hogy egy betörés után kivonuló rendőrpáros még további két irhadzsekit fújt meg – természetesen azokat a szolgálati kabát alá rejtve:
A ház belső tere még éppen kielégítő, homlokzata viszont szörnyű állapotokat mutat. Bízunk benne, hogy Vidor másik remekművéhez, a Bedő-házhoz hasonlóan egyszer ezt is eléri majd egy nagy felújítás, és újra boldogan állhatunk majd meg a járdán, hogy felnézzünk az eredeti állapotra restaurált homlokzatra.
