Belföld

Verekedés tört ki egy kettős gyilkossággal vádolt férfi tárgyalásán Budapesten

Az áldozatok hozzátartozói rontottak neki a férfinak, aki a vád szerint megölt egy nőt és hétéves kisfiát.

Egy 20 évvel ezelőtti gyilkosság ügyét tárgyalták volna hétfőn a Fővárosi Törvényszék épületében. A 42 éves libanoni férfit azzal gyanúsítják, hogy 20 éve brutálisan meggyilkolt egy hétéves kisfiút és az édesanyját. A bíróság hétfőn először rendelte be a tárgyalásra tanúként a meggyilkolt gyerek édesapját, a nő férjét, valamint a kisfiú nővérét.

A tárgyalás előtt az apa már a bejáratnál megpróbálta leköpni a vádlottat, amikor pedig a bíró ahhoz intézett kérdést, hirtelen nekiesett. Ekkor a meggyilkolt kisfiú fiútestvére a vádlott mögött felugrott, és szintén ütni kezdte ököllel a brutális kettős gyilkosság vádlottját.  A teremben lévő  egyetlen BV-s lépett közbe. A fiatal rokon kifelé még betörte a tárgyalóterem üvegajtójának ablakait is, emiatt eljárás indult ellene – írja a hvg.hu. A tárgyalást elhalasztották.

Ahogy arról beszámoltunk,  a külföldi férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emeltek emelt vádat az ügyészség. Az ügyészség életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott vele szemben, illetve hogy utasítsák ki Magyarországról.

A vádirat szerint a támadó mindössze 22 éves volt, amikor elkövette a gyilkosságot 1996 áprilisában  Két hónappal korábban, februárban érkezett hazánkba, és az áldozatok IV. kerületi otthonában lakott. Az egyezség úgy szólt, hogy kap szállást, ellátást és némi pénzt, cserébe dolgozik a családfő V. kerületi üzletében. Egy héttel később azonban a férfi elküldte. A külföldi fiatal mielőbb el akarta hagyni az országot és ehhez pénzre volt szüksége, ezért úgy döntött, hogy a neki korábban szállást adó családtól akár erőszak útján is pénzt szerez. Április 15-én a késő esti órákban érkezett meg a házukhoz, befeszítette az egyik ablakot és bemászott. Ezután az egyik helyiségben felkapott egy kést és azzal támadt rá az anyára és a hétéves kisfiúra. “A kitartó, brutális jellegű bántalmazás következtében anya és gyermeke perceken belül a helyszínen életét vesztette” – tájékoztatott korábban a főügyészség.  Ezután átkutatta a lakást, összeszedett néhány dolgot, majd elment. Zsákmányát másnap eladta, a kapott pénzből pedig elhagyta az országot. A hazai hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, végül 2014 októberében fogták el a svájci rendőrök, tavaly februárban kiadták őt Magyarországnak. Azóta előzetes letartóztatásban van.

A családfő nem volt otthon a tragédia idején. A szír üzletember munkából tért haza, de nem tudott bejutni a házba. Nagyobbik lánya végül ajtót nyitott neki. A férfi bement, és az egyik szobában megtalálta szerettei holttestét. Tizenkét éves gyermeke elmondta neki, az emeleten volt, amikor megjelent a gyilkos. Azt hitte, apja ért haza, ám gyorsan kiderült, hogy támadó jár a házban. A gyerek mindent hallott, ami odalent történt, így elbújt az emeleten. Egy 2011-es áruházi lopáson „csúszott el” a kegyetlen gyilkos, a helyi hatóságok az eset után ugyanis ujjlenyomatot vettek tőle, illetve nyilvántartásba vették. A magyar rendőrök 2014. februárjában jöttek rá, hogy bár a név más, ő az, akit a brutális bűncselekmény kapcsán keresnek. Bár a férfi addigra ismét elhagyta Libabont, újabb, módosított körözést adtak ki ellene.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik