Túl vagyunk a jubileumon és az emberi teljesítőképesség korlátain is. Ez már az 51-ik Kormányinfó, ahol Lázár János és Kovács Zoltán elmondják, mit miért tesz a kormány. Valamint azt, hogy mi mögött áll Soros György.
Túl vagyunk a jubileumon és az emberi teljesítőképesség korlátain is. Ez már az 51-ik Kormányinfó, ahol Lázár János és Kovács Zoltán elmondják, mit miért tesz a kormány. Valamint azt, hogy mi mögött áll Soros György.
És nézzenek mindig a hátuk mögé, hátha ott áll Soros.
A Gyöngyösön halálra éheztetett gyermek kapcsán azt mondta Lázár, hogy jogszabály-felülvizsgálat várható, a gyámhatóságokat meg kell erősíteni. Higgadtan kell mérlegelni, hol vannak a határai annak, hogy beavatkozzanak abba, hogy egy szülő hogyan nevelheti a gyermekét, érzékeny kérdés, mikor vehetik el a gyermeket. Egyedi vizsgálat során kell megállapítani, mi az állam felelőssége.
Arra a kérdésre, hogy volt-e demokratikus legitimációja, amikor Soros a Fideszt támogatta, Lázár azt mondta: akkor a milliárdos azt az álláspontot képviselte, hogy segíteni kell a demokrácia kialakulását, de nem tudja megmondani, hogy ez rendben volt-e. Megint azt mondta: ha Soros visszakéri azt a pénzt, akkor a párt visszafizeti. Hangsúlyozta azonban, hogy Soros neve a bevándorlás kérdésével kapcsolatban merült fel, nem pedig azzal, hogy mi volt 1989-90-ben.
Az őszödi beszéd kiszivárgásával kapcsolatban nem az a kérdés, hogy hogy jött ez a Fidesznek, hanem az, hogy hogy jött az országnak. Annál súlyosabb csapás, mint hogy a miniszterelnök bevallotta, hogy hazugsággal szerezte a hatalmat, nem volt a demokráciára nézve az elmúlt harminc évben – jelentette ki a miniszter. A beszéd egyes részei szerinte még megfontolásra érdemesek is lehettek volna, ha nem egy „hazugságbeszédben” hangzanak el. Az, hogy Gyurcsány szerint elárulta az MSZP vezetése, nagy tanulság arra nézve, hogy vissza lehet-e engedni a szocialistákat a hatalomba, mert azt a pártot ezek szerint árulók irányítják – mondta.
Lázár szerint az a konfliktus oka Soros Györggyel, hogy a bevándorlás ügyében a milliárdos a magyarok számára elfogadhatatlanul gondolkodik. Az nem demokratikus legitimáció, hogy sok pénze van – közölte a miniszter.
Lázár szerint az UHT tej áfáját azért nem lehet csökkenteni, mert csak fele származik magyar termelőktől, és nem is lehet egészséges a friss tejjel szemben az akár egy évig is eltartható termék.
Lázár tagadta, hogy válságtanácskozást tartottak volna a gazdasági növekedés jelentős lassulása miatt. A miniszterekkel beszéltek erről, de konkrét döntések nem születtek.
Lázár szerint jó üzlet volt a letelepedési kötvény, 200 milliárd forint forráshoz jutott vele az ország, piaci alapon védhető a biznisz.
Csúszik a dohánytermékek egységes csomagolása, mert az egyik dohánycég beperelte az ezt tervező országokat. Ugyanakkor a Philip Morris elbukta a pert, így nem marad el az intézkedés bevezetése.
A Szcientológia Egyház tevékenységét figyelemmel követik a titkosszolgálatok – jelezte Lázár.
Egyelőre nincs döntés arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön, de a tárca effektív irányítása ott van – magyarázta Lázár.
Méltatlan azzal vádolni Magyarországot, hogy nem ad menedékjogot, az idén már háromszáz embernek adtunk – jelentette ki Lázár.
Melyik magyar választó kérte meg Soros Györgyöt arra, hogy legyen Orbán Viktor direkt ellenzéke a világ másik országából? – kérdezte Lázár.
Soros kapcsán az a kérdés, hogy valaki felhasználhatja-e a rendelkezésére álló pénzösszegeket arra, hogy saját meggyőződésének helyet csináljon, miközben annak nincs demokratikus legitimációja – mondta Lázár. Antidemokratikus, hogy valaki nem a rá leadott szavazatokkal, hanem a pénzével érvényesül – vélte.
Lázár azt mondta, senki nem mondta, hogy baj, ha Soros György ellenzéki szervezeteket támogat, csak az a lényeg, hogy lássunk tisztán. Nincs arról rendelkezésre álló információ, hogy Soros bármilyen törvénytelenséget követett volna el – jelentette ki a miniszter.
Ízléses-e, hogy Soros-pénzen tanult politikusok támadják Soros Györgyöt? – kérdezte a Népszabadság újságírója. Lázár azt mondta: Orbán, aki szintén Soros-pénzen tanult, azt mondta, hogy ha Sorosnak hiányzik ez a pénz, visszafizetik. Soros György azért adta az ösztöndíjat, hogy mindenki úgy gondolkodjon, mint ő? – kérdezte.
Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta: az Átlátszó egyik „vendéglátó képesítéssel bíró, magát tényfeltárónak tartó újságírója” megkereste azzal kapcsolatban, hogy mennyi Soros-ösztöndíjban részesült, de szerinte a 2001 előtti civil életének semmi köze nincs ahhoz, hogy most milyen politikai feladatot végez. Szerinte ez nem sztori.
Magyarország bármikor kiválthatja a Paks II beruházásra adott orosz hitelt, a kérdés az, hogy van-e az orosz ajánlatnál jobb. Ezt a felminősítés után kell vizsgálni – mondta a miniszter.
Az utóbbi hónapokban közeledtek az álláspontok Brüsszellel a paksi bővítéssel kapcsolatban – mondta Lázár. A magyar kormány kezét megkötötte a korábban épült atomerőmű műszaki technológiája, egy orosz technológiával épült atomerőmű mellett egy másik atomerőmű üzemeltetésének felelősségét a miniszter szerint senki nem vállalná. Annak sincs értelme, hogy zöldmezős beruházásként, más területen építsenek fel új erőművet – mondta.
A Quaestor-károsultak tiltakozásának nem most van ideje, mert még nem kezdődött meg a kártalanítás, nem lehet tudni, ki mit kap – vélte Lázár.
Minden állami szervezetnél az ügyvédek, tanácsadók, könyvvizsgálók kiválasztására szigorú szabályok vannak – mondta Lázár annak kapcsán, hogy a Klik által megbízott ügyvédek között több Fidesz-tag is van. Ha szabályos eljárás keretében választottak ki valakit, nem érheti hátrány amiatt, hogy Fidesz-tag, de emiatt előnyben sem lehet részesíteni – mondta.
Lázár szerint nem kell a Soros-támogatásból részesülő szervezeteknek titkosszolgálati megfigyelésre számítaniuk.
Készít-e a kormány Gyurcsány Ferenchez hasonlóan az őszödi beszéd tizedik évfordulójára videót? – hangzott az Origo újságírójának kérdése. Lázár szerint Gyurcsány videója nem méltó válaszra.
A ma bejelentett kötelezettségszegési eljárásokról Lázár azt mondta: konstruktív tárgyalásokat szeretne ezekben az ügyekben folytatni a kormány. Megjegyezte: a romák szegregációja ügyében civil bejelentésre kezdett eljárást az Európai Bizottság. A miniszter szerint értelmezhetetlen az eljárás, mert Magyarország egy gyermekről sem tartja nyilván a származását, nem lehet megmondani, hány roma gyermek van az iskolában, csak azt, hogy hányan vallják maguknak romának. Az Európai Bizottság nem a szegények, hanem bizonyos roma gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt indított eljárást – jelentette ki Lázár, de azt mondta: fogalma sincs, honnan tudja, hogy a gyerekek cigányok-e vagy sem.