Miért pont egészségügy? Miért nem mondjuk oktatás, vagy Uber-sofőrködés? Egyik sem működik itthon. Az egészségügyet pedig már Vona Gábor, a Jobbik elnöke is kipróbálta, amikor beteghordó volt.

Vona nem érdekel. Sőt, az hogy kiskutyát simogat, aztán a képet feltölti a közösségi oldalára, az is teljesen hidegen hagy. Én is simogatok kutyát, de nem érzek késztetést, hogy kitegyem a Facebookra. Komolyra fordítva: tavaly nyáron kórházba kellett vinni a kisfiamat egy vírus miatt, két napig infúzión volt. Éjszakára is benn tudtam maradni vele, de nem sokat aludtam, mert csótányok rohangáltak a szobában. Ráadásul se WC-papír, se törölköző, semmi nem volt.

Tehát volt egy sokk.

Igen, de nagy hatással volt rám Sándor Mária, a fekete ruhás nővér mozgalma is.

Ez ilyenkor hogyan megy? Hiszen van egy konkrét állása. Belép egy kórházba, ahol azt mondja, itt vagyok, szeretnék dolgozni?

Nem, ennyire könnyen tényleg nem megy. Hetekkel az önkéntes munkám előtt felhívtam Sándor Máriát, tudna-e segíteni, hogy ápolóként elhelyezkedhessek, de még ő is azt mondta, hogy nem lehet csak úgy besétálni egy kórházba, rengeteg szűrővizsgálat és papírmunka kell hozzá. Szerencsém volt, mert a Független Egészségügyi Szakszervezet meghirdette kormánypárti képviselőknek, hogy mehetnek ápolónak.

Gondolom, nem tolongtak.

Nem, de én rögtön lecsaptam a lehetőségre. Mondták, hogy rendben, a kormánypárti politikusok után jöhetnek majd az ellenzékiek is. Mondjuk ott sem volt tolongás.

Blogolt erről az egy hónapról, de az nem derült ki, hogy melyik kórházban dolgozott. Miért nem?

Eredetileg a Péterfybe szerettem volna menni, de ott elutasítottak. Annak a kórháznak a nevét, ahol végül dolgoztam azért nem emeltem ki, mert az ott tapasztalt anomáliák általános, rendszerszintű problémákat jeleznek. Bármelyik kórházban lettem volna, ugyanezekkel szembesültem volna, úgy, mint az ápolók fizetése, az eszközhiány – ez nem kórház specifikus. Nem akartam, hogy bárki kipécézze az intézményt, és hátrány érje őket azért, amiért megengedték, hogy ott dolgozzak.

Ugye nem gondolja komolyan, hogy nem tudja például az egészségügyi államtitkárság, hogy melyik kórházban dolgozott?

Persze, hogy tudják, de nem ez a lényeg.

A gyerekkel töltött éjszakák után meglepődött?

Az a legborzasztóbb, hogy ma nem lehet tudni, hogy ha valaki kórházba kerül, akár egy rutinműtétre, akkor nem kap-e el egy másik betegséget vagy kórházi fertőzést, amibe akár bele is halhat. Láttam példákat a két leggyakoribb durva kórházi fertőzésre, az MRSA-ra és CDI-re is. Arról az osztályról, ahol én voltam, is kerültek át elkülönítőbe betegek ezekkel a fertőzésekkel.

A híres baci, amelyiket nem rázza meg az antibiotikum. Ez pénzhiány vagy inkább szakember kérdése?

A kettő összefügg. Nincs forrás, így nincs szakember sem. A rendelkezésre álló pénzen múlik, hogy mindig, mindenhol legyen például kézfertőtlenítő, szappan meg WC-papír. Ennek nincs köze egy rosszul kigondolt és esetleg pazarló kórházi működéshez.

Ahol én voltam, ott a nővérek mosdójában nem volt se WC-papír, se szappan.

És ez nem a kórház hibája. Az osztályomon 20 napra 260 ezer forintból kell minden eszközt beszerezni a labor kémcsövektől a pészméker elektródán át a szalvétáig. Ezt 60 fekvőbetegre és a napi járóbetegekre. Rémes.

Jó, bent volt egy hónapot, látta, amit talán mindenki tud, de mi az egy hónap eredménye?

Balog miniszter nyilván nem fogja azt mondani, hogy, „Szabó Tímeának köszönhetően rájöttünk, mi a baj az egészségüggyel és azonnal megadjuk az összes szükséges támogatást.” Ez nem várható el egy kormánytól, pláne nem ettől a kormánytól. Az én munkám eredménye nem ennyire látványos. De az, hogy nagyobb nyilvánosságot kap az ügy, hogy tízezreket tudunk képviselni és közösen nyomást gyakorolni a kormányra, meg fogja hozni az eredményét.

Kapott bármilyen visszajelzést az akciója után a parlamentben a többi képviselőtől, akár a kormányoldalról, akár az ellenzékiektől?

Az ellenzéki oldalról kaptam pozitív visszajelzést.

Jobbikosoktól is?

Igen, főleg azok, akik korábban egészségüggyel foglalkoztak, azóta nyitottabbak ezen a téren az együttműködésre. Nemrég kezdeményeztem bizottsági ülést a tabuként kezelt kórházi fertőzések ügyében, amit a Jobbik és az MSZP is támogatott.

És a kormánypártok? Legalább egy „nővérke” köszöntés?

Lesütött szemű, mély hallgatás. Eddig bizottsági és plenáris ülésen is gyakoriak voltak az ellenzék részére a beszólások, mint például az „Ülj le, egyes!”. Most csak mély csönd van, nem néznek fel, malmoznak, egy pisszenést sem hallani a kormánypárt oldaláról. Pontosan tudják, hogy baj van.

Rendben, a kormányoldalnak felpiszkálta a lelkiismeretét, az ellenzék büszke, de a nekünk miért jó, hogy Szabó Tímea ápoló volt?

Amikor foglalkozom egy üggyel, az a cél, hogy új szempontokat felsorakoztatva felhívjam egy problémára a figyelmet, és nyilvánosságot adjak neki. Azoknak a hangján próbálok szólni, akik helyzetükből fakadóan nem tudnak elég hangosak lenni ahhoz, hogy elérjenek a döntéshozókig. Ennek jó esetben az a következménye, hogy a kormány intenzívebben foglalkozik a problémával, aztán pedig forrásokat csoportosít át.

És most láthatjuk azt a forrás átcsoportosítást a jövő évi költségvetésben, ami az önkéntes munkája miatt történik?

Ebben nem vagyok és voltam egyedül, hiszen elől megy Sándor Mária, aki egy éve mindenkinél többet áldoz fel az ügy érdekében, és ott van az általános elégedetlenség az egészségügyi dolgozók és most már az emberek részéről is, legyenek akár betegek, akár azok hozzátartozói. Őket meg kell erősíteni a politika oldaláról, hogy a hangjuk közvetlenül is bejusson a parlamentbe. Ebben tudok én segíteni. Pláne, hogy a Cser Ágnes-féle szakszervezetiség eredményessége egy nagy nullával egyenlő.

Nézve a most benyújtott költségvetést, akkor inkább azt kérdezzük, mi a személyes eredménye ennek az egésznek? Profitált belőle?

Személyesen rengeteget tanultam a kórházi munkából, beleláttam olyan problémákba, amelyekről sejtelmem se volt. Szakmaiba és emberibe is.

Például, hogy az ápolók nagy része az embertelen fizetésük miatt teljes adósságcsapdában vergődik, amitől végleg kilátástalannak tűnik a helyzetük.

De azóta rengeteg levelet is kapok, amiben egyrészről megköszönik egészségügyi dolgozók, hogy felkaroltuk az ügyüket, másrészről korábbi Fidesz-szavazók vagy magukat konzervatívnak tartó emberek írnak, hogy sose gondolták volna, hogy a Párbeszéd Magyarországért mellé állnak, de ha tovább is így képviseljük az emberek problémáit, akkor ránk szavaznak. Amióta elmentem ápolónak, azóta nagyjából megduplázódott a PM taglétszáma. De van más eredménye is.

Figyelünk.

Úgy tudom, az utóbbi időben komolyabban folynak a bértárgyalások a szférában, mint korábban. Próbálják, de nem fogják tudni elmismásolni a folyamatot, mert teljes lázadás lesz.

Akkor szeptembertől tanít?

Megfordult a fejemben, hogy más területen is végzek önkéntes munkát, de az oktatás nehezebb dolog, ráadásul van egy belső pártszabályunk, ami tiltja, hogy gyerekeket vonjuk be a politizálásba.

De mi a megoldás az egészségügyre? Hogy lesz több pénz?

Benyújtottam egy 120 milliárd forintról szóló módosító javaslatot a költségvetéshez, ami az egészségügy helyreállítására, elsősorban a béremelésre kínál megoldást.

Mondjuk, sok esélye nincs annak, hogy ez megmozgatná a kormánypárti képviselőket.

Nem ez fogja feltétlenül megmozgatni őket, igaz. Sokkal fontosabb az a társadalmi felhajtóerő, ami most az egészségügy körül van. Addig is, én a béremelésen kívül a költségvetési vitában többek között arról próbálom meggyőzni a kormányt, hogy azonnal tegyenek le a szuperkórház ötletéről, amiről teljesen világos, hogy valakinek ugyan jó biznisz, de már a nulladik perctől veszteséges lesz.

De legalább lenne egy új kórház a fővárosban.

De nem kell.

Lenne egy új, modern, jól felszerelt, tiszta falú, nem rohadó kórház a fővárosban. Ez azért nem lenne olyan rossz.

Jó, máshogy mondom. Budapesten elég kórház van, inkább azokat kellene rendben tenni, felújítani és felszerelni.

Hogy legalább olyan szinten legyenek, mint a vidéki kórházak?

Igen. Ahogy némelyik vidéki kórház áll.

Akkor Orbán Viktor mégis csak jól látja a dolgokat.

Orbán Viktor kiemeli és büszke a vidéki kórházakra, csak azt felejti el hozzátenni, hogy azokra a kormány egy kanyi vasat sem adott. Azok nem a magyar költségvetésből lettek olyanok, amilyenek, azok felújítása mind uniós forrásból ment végbe.

Ezt Budapesten bajos lenne megoldani.

A főváros azért van iszonyatosan nehéz helyzetben, mert az uniós szabályok nem engedik, hogy a közép-magyarországi régió részesedjen a fejlesztési forrásokból, így marad a költségvetési pénz. Verheti a mellét Orbán a kaposvári, az egri vagy a hatvani kórházzal, de hol van arra az elkülönített forrás, amikor néhány év múlva elkezd peregni a vakolat? Ráadásul a magyar kórházi eszközállomány is jóval az uniós átlag alatt van, amire szintén nem lehet büszke a kormány.

Hogy számolnak párton belül, mennyi pénzre lenne szükség ahhoz, hogy egyenesbe kerüljön a magyar egészségügy?

600 milliárd forintra.

Azért az több mint kétszer annyi, mint amennyi az MNB-alapítványokhoz vándorolt. Honnan?

100 milliárd például kapásból jöhetne onnan, hogy leállítjuk a paksi beruházást.

A jövő évi költségvetésben 340 milliárd forintot csak pazarló beruházásokra fordítana a kormány. Stadion, Nemzeti Lovarda, Liget, vizes-vb, olimpia, Rogán propaganda minisztériuma, közmédia, satöbbi.

Nem azt mondjuk, hogy ezt a 600 milliárdot azonnal bele lehet tenni a rendszerbe, de ezekkel a forrásokkal több, mint a felét azonnal biztosítani lehetne, amivel egy óriásit lépnénk előre.

Évek, sőt, évtizedek óta azt halljuk, hogy az egészségügy is egy olyan alrendszer, amibe végeláthatatlanul lehetne önteni a pénzt, egy feneketlen kút az egész, közben meg alig marad már orvos.

A kórházi dolgozók béremelésével kell kezdeni, azt nem lehet megspórolni. Mondok egy példát. A kardiológián egyik nap elromlott a lift, Miskolcról kellett szerelőt hívni, mert a „mi” szerelőnk felmondott, miután tizenöt éven át nem kapott béremelést. Amíg a szakember meg nem érkezett, órákon át a kórházi dolgozóknak kellett felcipelni az életükért küzdő betegeket az emeletre. Abban a kórházban, ahol voltam, az utóbbi időben 100 takarítóból 89 felmondott. Tizenegyen maradtak.

Mondjuk, ha bejutok egy kórházba, lehet, hogy jobban érdekel, ki az ápoló.

Csak a kardiológián, ahol dolgoztam egy hónap alatt négy ápoló mondott fel. Turcsányi Tibi, aki azóta többször szerepelt a médiában, Londonba megy felszolgálónak, egy másik inkább otthon marad a két gyermekével, a harmadik villamos vezetőnek ment, a negyedik pedig hazaköltözött a szüleihez Siófokra, és egy szociális intézményben dolgozik. 90 ezerből nem tud Budapesten egyedül megélni.

Oké, a pénz egy része béremelésre kell.

Ha ezt a munkaerő-eláramlást nem állítjuk meg, nem marad szakember a kórházakban. A KSH kimutatása szerint az állami szférában dolgozók bértábláján a legutolsók a kórházi dolgozók, a raktárosok és az erdészeti dolgozók is előzik őket.

Ahogy ezt olvassák, ápolók és a létminimum alatt élők ezrei szeretnék miniszterelnöknek, de jelenleg arra is kevés az esély, hogy a PM a parlamenti küszöböt megugraná.

A Párbeszéd Magyarországért a legnagyobb problémája nem a támogatottság-, hanem az ismertség hiánya. Még mindig új pártnak számítunk, harminc százalékos az ismertségünk.

Csak az nem szavazót jelöl. Az elemzőintézetek közül van, amelyik 1 százalékon, van, amelyik 0 százalékon méri a PM-et.

A politikusainkat még nem kötötték össze a Párbeszéd Magyarországért nevével. Engem kétnaponta állítanak meg az utcán, hogy “jajj, Bernike, annyira drukkolunk.”

Egész egyszerűen azt hiszik, hogy én vagyok Szél Bernadett, az LMP társelnöke, miközben arcról megismernek, és örülnek, hogy foglalkozom az egészségüggyel vagy a gyermekéhezéssel.

De olyan is előfordult, hogy országjárás során megálltunk egy Miskolc külvárosi benzinkútnál Barabás Richárddal és Tordai Bencével (a PM politikusai ) és egyből felismertek minket, névről tudták, kik vagyunk. Majd hozzátették, hogy az Együttből jöttünk.

Legalább a nevüket tudták.

Ezért nem a választók a hibásak. Látjuk, hogy rengetegen szimpatizálnak velünk, csak rólam azt hiszik, hogy én vagyok Szél Bernadett, Jávor Benedekről azt, hogy LMP-s, Karácsony Gergelyről meg azt, hogy az Együttben politizál.

Ezzel azért nehéz mit kezdeni.

Ezért kezdünk nyáron egy nagyobb ismertségi kampányba, amitől áttörést várunk. A párt növekedésének legnagyobb akadálya, hogy nem tudják a párthoz kötni a vezető politikusainkat.

Két év alatt össze lehet gereblyézni annyi szavazatot, hogy meglegyen a bejutás?

2010 januárjában az LMP 1–1,5 százalékon mérték. Áprilisban ebből 7,5 százalék lett. Nem lehet egy az egyben összehasonlítani a két dolgot, de akkor is volt egy politikai vákuum és most is van.

De ha már az LMP-t hozta, rá négy évre meg épphogy bejutottak.

Igen, de a választási rendszert is radikálisan átszabták. A nagy pártok irányába billent.

És ez ma is így van, feltehetőleg 2018-ra sem fog változni.

Igen, a bejutáshoz mindenképp listát kell tudnunk állítani, és egyéni körzeteket is meg kell nyerni.

Mi lesz, ha nincs meg a bejutás?

Lesz bejutás, pont azért csináljuk. A Párbeszédben addig politizálunk, amíg azt látjuk, hogy van értelme harcolni. Nálunk senki sem született politikusnak, nem öncélúan vagy szórakozásból csináljuk ezt.

De lehet, hogy egyik nap azt mondja, köszönöm, ennyi volt?

Néhányszor megfordult már a fejemben, hogy ebből az egészből elegem van, lehetne egy sokkal nyugodtabb életem kevesebb ősz hajszállal. Aztán két perc múlva újra tudatosul bennem, hogy miért is csinálom. Azért csinálom, hogy a gyerekem ne egy olyan országban nőjön föl, ahol értelmetlen dolgokat tanul az iskolában, és ahol pusztán embertelenségből milliókat tapos el a kormány. Engem leginkább anyaként motivál a politizálás.

Pedig, hogy klasszikust idézzünk, el lehet menni Magyarországról és London mégis csak a harmadik legnagyobb magyar város még mindig.

De azért mégiscsak ez az én hazám, és nem akarom, hogy a gyerekem az iskolái után csak külföldön kapjon munkát. Lehetne itt az öt százalékra is hajtani, ami a Párbeszédnek is meglesz, de nekünk nem a túlélés a cél, hanem az, hogy egy jobb országot teremtsünk. Ahhoz pedig először el kell zavarni Orbánékat. Az nem öt százalék.

Ha már öt százalék. Egy baloldali összefogással azért ez nem lenne olyan nehéz.

Ez csak előválasztással lehetséges. Amit 2014-ben csináltunk, nem ismételhetjük meg még egyszer.

Jó, csak amíg a PM az egyetlen baloldali párt, akik egy az egyben beálltak az előválasztás mögé, addig az MSZP és Gyurcsányék is vonakodnak. Nem véletlenül, ők enélkül is benn vannak a parlamentben. A PM meg nem.

Ha ezek a pártok elzárkóznak, az azt jelenti: ők továbbra is a színfalak mögötti szkanderezést támogatják, ami 2014-ben már megbukott. Teljesen egyértelművé vált, hogy a választók elutasítják, hogy a hátuk mögött dőljön el, ki melyik körzetben indul.

Vagyis mit akar a PM?

Hogy legyen megegyezés az ellenzéki pártok között annak érdekében, hogy minden körzetben csak egy ellenzéki demokrata jelölt induljon a Fidesszel szemben. De most ne a pártok, hanem a választók döntsék el, hogy egy adott körzetben kinek van erre a legnagyobb esélye.

A magyar választó szereti, ha van egy vezér, aki megmondja, mit csináljon, itt meg rögtön kapna két választást is. Egyszer el kéne döntenie, ki legyen a jelöltje, aztán még élesben meg is kellene választania.

A magyar választó szeret nem csak úgy bele a vakvilágba egy jelöltre, hanem sokkal inkább a legesélyesebb, a légreménykeltőbb jelöltre szavazni. Az előválasztás ezt a lehetőséget adja meg. Így nem értékelik kidobott energiának azt, ha ezért kétszer kell elmenniük szavazni.

De egyszer is alig mennek el.

Elmennek, mert van tétje. Magyarországon ráadásul nem annyira alacsony a választási részvétel.

Egyre inkább azt érezzük, hogy az Orbán-kormány második ciklusában azok, akik korábban elutasítottak bármiféle együttműködést az ellenzéki pártok között, ma már jobban átérzik milliók szorongását.

2014-ben sok szavazó máshova helyezte a prioritásokat a voksolásnál, megbüntetve a baloldali összefogást. Az előválasztáson az összefogás most a választók összefogása lenne egy közös cél érdekében.

Továbbra sem tiszta, hogy miért támogatnának az emberek egy előválasztást.

Mert a legjobb jelöltet akarják. Azt, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni a fideszes vagy jobbikos jelöltet, és éppen ezért elegük van a régi, izzadságszagú mutyizásból. Reményt ad, ha az emberek érzik, valóban az ő kezükben van a döntés, és nem a fejük fölött születnek azok kétes szempontok alapján. Ezért hirdette meg a Párbeszéd Magyarországért a 106 igaz ember programját. A 106 egyéni választókerületben meg kell találni azokat a jelölteket, akik képesek legyőzni a kormánypárti indulót. Ez nem biztos, hogy mindig egy párthoz tartozó ember lesz, lehet egy helyben ismert igazgató, orvos vagy civil, de ha neki van esélye legyőzni a Fideszt, őt kell támogatnunk.

Mondjuk, a többi ellenzéki pártot is meg lehet érteni, hogy tartanak az előválasztástól, mert mint mondtam, az MSZP, a DK, de talán még ez Együtt is képes bejutni önállóan.

Tegyük fel magunknak őszintén a kérdést. Mi a valódi cél? Hogy leváltsuk a kormányt vagy, hogy mindenki eggyel növelje a képviselőinek számát, de tulajdonképpen minden marad a régiben?

Kemény szavak.

Nem keményebb, mint felvállalni annak ódiumát, hogy nem lesz kormányváltás. Aki nem hajlandó egy nyílt versenybe beleállni és azt követően együttműködni, az a saját túlélésére játszik, nem az Orbán-kormány leváltására.