Egy wyomingi offshore cég volt tavaly a VS.hu-t kiadó cég többségi tulajdonosa – derítette ki szlovákiai újságírók segítségével az RTL Híradó.
A VS-t, valamint az Origót kiadó New Wave-cégcsoport több mint 500 millió forint közpénzt kapott a Matolcsy György vezette MNB által létrehozott alapítványoktól, úgy, hogy erről csak egy nagyon szűk kör tudott. Ráadásul, mint arról az RTL beszámolt, Wyoming államban egyáltalán nem kell megnevezni az alapításkor, hogy ki áll egy cég mögött, így lehetetlen megtudni, ki profitált a jegybanki támogatásból.
Az RTL másfél hónapja kezdte feltárni a VS.hu kiadójának tulajdonosi hátterét. A magyar kiadócég tulajdonosa jelenleg is egy cseh társaság, a Bawaco, ami 2015 végéig, vagyis az utolsó alapítványi támogatásig egy szlovák részvénytársaságé, az NY Management-é volt. A társaság utolsó közgyűlésének hivatalos jegyzőkönyvéből sikerült kideríteni, hogy a cégben tíz részvénye van Nagy Zsuzsannának, és 90 a jánossomorjai Prospektor nevű kft-nek.
A Prospektor adatai már elérhetőek voltak a szlovák cégadatbázisban, így kiderült, hogy ennek a társaságnak a wyomingi Andover Trading nevű cég a tulajdonosa, aminek a levelezési címe egy szlovák panelházban van.
Az RTL-nek megszólalt a VS.hu volt főszerkesztője, Kerényi György is, aki elmondta: Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdonosként tárgyalt vele. Ugyanakkor Szemerey korábban azt állította: soha nem volt tulajdonosa a portálnak és most sem az.