Belföld

Fel akarta gyújtani az alvó nőt – nyolc évet kapott érte a békési férfi

Első fokon ítéletet hozott a Gyulai Törvényszék annak a férfinak az ügyében, felgyújtotta alvó párja takaróját 2014 augusztusában Nagybánhegyesen. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletében találta bűnösnek a vádlottat, aki nyolc év fegyházbüntetést kapott.

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyész nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője pedig fellebbezett.

A vádirat szerint az érintettek 2008 és 2013 között életek együtt, de kapcsolatuk már a kezdetektől problémás volt, a férfi ugyanis többször bántalmazta párját: ököllel ütötte és fojtogatta. A veszekedések még azután sem szűntek meg, hogy a későbbi támadó elköltözött, rendszeresen kereste a nőt, először általában békülni akart, majd szitkok közepette fenyegetőzött.

A kis híján tragikus éjszakán – 2014. augusztus 24-én – a férfi elbiciklizett volt párja házához, és hallgatózni kezdett. Miután nem szűrődött ki semmilyen nesz, beosont hozzá. A nő ekkor már aludt. A támadó ekkor rágyújtott egy cigarettára, utána a nála lévő öngyújtóval meggyújtotta a takarót, amely izzani és füstölni kezdett.

A rendőrség korábbi tájékoztatásából kiderül, hogy a nő még időben észlelte, mi történt, így nem esett baja, ám azt eddig nem lehetett tudni, hogyan sikerült felébrednie.  A Békés Megyei Főügyészség tavaly novemberben közölte: az asszony kutyája nyüszíteni kezdett, és rángatta a kezét, vagyis kedvence mentette meg az életét. „Ha a sértett nem ébred fel és nem oltja el a vádlott által okozott tüzet, a tűz során felszabaduló égéstermék belélegzése 10-15 percen belül a halálához vezethetett volna” – írták.

Az ítélet indokolása szerint a vádlott a nyomozás kezdetén minden részletre kiterjedő, tényfeltáró beismerő vallomást tett, mely számos olyan információt tartalmazott, amelyről csak az elkövető tudhatott. Később azonban már tagadta a cselekmény elkövetését. A férfi beismerő vallomása, valamint a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok – így például a tűzvédelmi szakértői vélemény és az igazságügyi orvosszakértői vélemény – alapján a bíróság kétséget kizáróan megállapította a bűnösségét.
A büntetés kiszabásakor a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott nyomozati szakban teljes körű, tényfeltáró beismerő vallomást tett, ahogy azt is, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, és a nő nem sérült meg. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a bűncselekményt próbaidő, illetve az asszony sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt folyó büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik