Belföld
AppleMark

Próbára bocsátották a fiúkat, akik horogkeresztet festettek a debreceni Nagytemplomra

24.hu
24.hu

2016. 05. 19. 18:14

Megbánták tettüket. Az ügyészség viszont fellebbezett.

Két-két év próbára bocsátották Debrecenben azt a két fiatalkorú fiút, akik április 16-án horogkeresztet és fordított keresztet festettek a debreceni református Nagytemplom talapzatára. A firkák 80 ezer forint kárt okoztak.

A két fiút vallási tisztelet tárgyául szolgáló épület rongálása bűntettében mondták ki bűnösnek. A próbára bocsátás időtartama alatt pártfogó felügyelet alatt állnak. A tárgyalás zárt volt, amit a fiatalkorú elkövetők érdekeivel és személyiségi jogaik védelmével indokoltak.

A 15 éves fiúk elismerték a bűncselekmény elkövetését, megbánták tettüket és bocsánatot kértek. Az elsőrendű vádlott meg is fizette az okozott anyagi kárt. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy fontos jelképet rongáltak meg, ugyanakkor indokolatlan és eltúlzott lett volna a szabadságvesztés kiszabása. Célszerű intézkedés lehetett volna a jóvátételi munka, de ezt csak 16 éves kortól lehet alkalmazni.

Ha a fiatalok a két év próbaidő alatt nem követnek el újabb bűncselekményt, az ügy lezárul, ha mégis, akkor a mostani bűncselekményt is figyelembe fogják venni az ítélet kiszabásakor.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezést jelentett be. (MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.