Belföld

Meglépett a házi őrizetből, most egy ideig ülni fog

Fogolyszökés vétsége miatt gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé egy férfit Budapesten. Tíz hónap végrehajtandó fogházbüntetést kapott, ráadásul a bíróság elrendelte egy vele szemben korábban felfüggesztett 6 hónap börtönbüntetés végrehajtását is. Az ítélet nem jogerős.

A férfit március közepén helyezték házi őrizetbe és került rá a nyomkövető. Március 22-án napközben ellenőrizték őt a rendőrök a XXI. kerületi címen, akkor még mindent rendben találtak. Pár órával később azonban leszedte az eszközt, behajította azt a szomszéd ház udvarára, majd eltűnt. Néhány héttel később, a XXI. kerületben fogták el az egyenruhások.

A kerületi ügyészség a férfit fogolyszökés vétsége miatt gyorsított eljárásban, az elfogásától és gyanúsítotti kihallgatásától számított 30 napon belül bíróság elé állította – tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik