Belföld

Soha nem szűnt meg egy hónap alatt annyi cég, mint most

Az elmúlt hónapok lassú csökkenése után áprilisban ismét csúcsra ugrott a megszűnő gazdasági társaságok száma Magyarországon. A cégbíróság 5327 vállalkozást törölt egyetlen hónap alatt, ami új rekord, közölte az Opten céginformációs szolgáltató kedden. Az eddigi legrosszabb hónap 2015 szeptembere volt, amikor 5004 társaság jutott erre a sorsra, írja az MTI.

Pertics Richár, az Opten céginformációs igazgatója szerint nyugodtabb hónapok következhetnek, amit az is segíthet, hogy a korlátolt felelősségű társaságok jegyzett tőkéjének 3 millió forintra emelésének határidejét egy évvel eltolta a kormány, így újabb cégtörlési hullám csak 2017-ra várható.

Az áprilisi 1755 kényszertörlés ugyan valamivel több volt, mint az elmúlt hónapokban, de a kényszertörlések száma havi 1500 körül látszik állandósulni, közölte az Opten. A megszűnéshez vezető másik gyakori eljárás a felszámolás, amit a hitelezők indítanak eladósodott cégekkel szemben. Ezek száma 2012-13-ban gyakran meghaladta a havi 1800-2000-at, azóta azonban visszaesett.

Áprilisban 1577 céget töröltek felszámolás miatt, az újonnan közzétett felszámolások száma pedig 824 volt.

Az Opten céginformációs igazgatója szerint ez azt támasztja alá, hogy a magyar gazdaság a kormányzat szigorító intézkedéseinek hatására némileg fehéredik.

Az új társaságok alapításában nincsen növekedés. Áprilisban 2157 új céget jegyeztek be, ami nem hozott változást a 2014 közepe óta tartó stagnálásban.

A kedvező hitelezési környezet ellenére a cégalapítások száma két éve stagnál, ami azt jelzi, hogy a vállalkozói bizalom még nem állt helyre, írja a közlemény.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik