Példátlan eset tartja lázban a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola szülői közösségét. Harmadik osztályos fiúkat kötelezett osztályfőnökük egy összerondított mellékhelyiség kitakarítására – írja a castellum.do.
Faggassátok ki a gyerekeket, ki kente össze a WC-t tegnap napközi ideje alatt, mert ma az összes fiú a sz@ros WC-t takarította reggeli időben, s maradt 5 percük reggelizni. Több gyerkőc is elsírta magát. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem azért engedem a gyerekemet az iskolába, hogy más sz@rát feltakarítsa!
– írta csütörtökön közösségi oldalán az egyik elkeseredett anyuka, Dávid Kata.
Egy másik szülő beszámolója szerint az egyik osztályból tíz, egy másikból két fiút köteleztek arra, hogy egy ismeretlen nebulók által összerondított mellékhelyiséget kitakarítsanak.
Kilenc-tíz éves gyerekekről beszélünk! Azt is problémásnak érzem, hogy az egészet végignézte két másik tanár, valamint az egyik takarítónő, akik nemhogy nem szóltak rá a munkálatokat elrendelő pedagógusra, de végig is nézték gyerekeink kínlódását abban a méltatlan, szó szerint borzalmas helyzetben
– mondta felháborodottan a lap megkeresésére Molnár Gábor.
Később kiderült, az előző napi (szerdai) napközi idején valaki összerondította a fiú mosdót. Nem húzta le maga után a WC-t, ráadásul élete fő művét egy diáktársa benti szandáljával “koronázta meg”.
Pénteken Rideg István intézményvezető az iskola honlapján reagált a történtekre.
Az intézményben csütörtökön történt sajnálatos esemény kapcsán felmerült panaszukat feltétlenül szeretnénk kivizsgálni, amit már egyeztettünk a szülői szervezet egyik képviselőjével. A hosszú hétvége miatt csak a keddi napot tudtuk megbeszélni, melynek konkrét időpontjára vonatkozólag várjuk az Önök javaslatát. Mi bármelyik órában készek vagyunk a megbeszélésre
– áll a közleményben.
Az érintett szülők csoportja intézményi és fenntartói vizsgálatot sürget.