Sport

Ötméteresekkel bajnok az UVSE

A női vízilabda OB I döntőjének harmadik mérkőzésén az UVSE a Dunaújváros csapatát fogadta. Antal Dóráék megnyerték az első két mérkőzést (12-9, 8-6), így egy újabb sikerrel bajnoki címet ünnepelhettek volna.

A mindössze 18 esztendős Kuna Szonja volt a főszereplő az első negyedben. Az UVSE játékosa két gólt és egy gólpasszt jegyzett, így 3-0-val fordultak a csapatok az első játékrészt követően.

A második negyedben szépített a Dunaújváros, Vályi Vanda góljával már 3-2 állt az eredményjelzőn. Ezt követően Keszthelyi Rita megszerezte szezonbeli 50. gólját, majd Csabai Dóra villant, így háromgólos előnnyel mehetett az öltözőbe az UVSE. (5-2)

A nagyszünet után Tóth Ildikó találatával már négy gól volt közte (6-2), de Menczinger Kata felsőléces bombája után 6-4 állt az eredményjelzőn.

Menczinger az utolsó negyed elején kétszer is betalált, így 7-6-os állással fordultak rá a hajrára a csapatok.

Az utolsó perc egygólos UVSE-vezetéssel kezdődött meg, Szilágyi Dorottya pedig negyven másodperccel a vége előtt egyenlített (8-8), így jöhettek az ötméteresek.

Az idegek harcát az UVSE bírta jobban (4-2), így történelme második bajnoki címét ünnepelheti a fővárosi csapat.

Női vízilabda OB I, döntő, harmadik mérkőzés, végeredmény:

UVSE – Dunaújváros 8-8  (szétlövés után 4-2)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik