V. Áron Sebestyén tavaly februárban bukott le, amikor a Keleti pályaudvarnál egy hamis százeuróst próbált meg beváltani, a rendőrség most vádemelést javasol az ügyben.
A pénzről már a helyszínen kiderült, hogy hamis, V. Áron menekülni akart, elfogták, a lakásán pedig 297, minden bizonnyal hamis 100 euróst találtak, valamint öt darab 20 eurós bankjegyet is lefoglaltak.
A korábban a Fidesz ifjúsági tagozatának elnökeként is dolgozó V. elismerte a bűncselekményt, azt mondta, tartozás fejében kapta a pénzt egy moldáviai férfitól.
A bíróság 2015. február 6-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, időközben szabadlábra került.
A Fidesz már 2012-ben kizárta V.-t, többek között tagdíjtartozás miatt.